Tizenhetedik rész

Sziasztok! 
Itt is lenne az extra hosszú rész. Remélem az is lett.  😀 Mivel ma kész lett, így gondoltam kirakom ma. Jó olvasást hozzá, köszönöm a türelmeteket! 😃❤

-Figyi, mingyárt jövök, van egy meglepim számodra.-állt fel mellőlem Dzsudzsi.
-Ne meeenj! Maradj iiiitt!-kezdtem hisztizni.
-2 perc és itt vagyok.-nyomott egy puszit a számra majd ki is ment.
Na de jó. Most itt lehetek egy ideig, egyedül. Megnéztem, hogy miket hozott még nekem kosárban a barátom amin még most is jót nevetek. Van táska, vagy szatyor. De nem, ő kosárba hozott. Na mindegy. Benne volt az egyik kedvenc könyvem amit akárhányszor olvasok se unom meg, Mp3, ruha meg ilyenek. Szerencsére fogmosó cuccomat is hozta, így fogtam azt és nehezen felálltam egy lábra, majd megfogtam a mankókat és valahogy elkecmeregtem a kézmosóig. Nehezen fogat is mostam aztán észrevettem magam a tükörben. Ó máriám! És a fésűmet az ágynál hagytam. Visszasiettem valahogy aztán pedig a tükörhöz lépkedtem vissza. Kigubancoltam a loboncom és már elfogadhatóbban festettem. Így hát megint az ágyhoz mentem és ezúttal már le is dőltem. Kicsit fáradtabb voltam mint mikor felkeltem. Na mindegy, biztos a vérveszteség. Ekkor nyílt az ajtó és sorban 3 számomra nagyon fontos ember lépett be. A második rögtön odajött az ágyhoz és némán figyeltük egymást. Majd sírásban törtünk ki és megöleltük egymást, minta 5 éve nem tettük volna ezt. Majd a drága barátnőm előrántott egy filcet, leguggolt és már alkotott is a kötésemre.
-Ádám..-kezdtem-Nem is tudom, hogy hogyan tudnám meghálálni.. Nagyon köszönöm.
-Ugyan. Ez volt a második dolog amin nem kellett gondolkodnom.
-Mi az első?-kérdeztük egyszerre Bazsival, aki már az ágy másik oldalán ült mellettem.
-Az, hogy mennyire szeretem ezt a dinkát.-célzott Zsanira.
-Mi van velem?-kapta fel az említett a fejét.
-Jajj te lány!-nevetett Ádi majd egy gyors csókot nyomott a barátnője szájára.
Istenem de édesek együtt!
-Na kész van! Hogy tetszik a népnek?-jelentette ki, mire Balázs rámfeküdt, hogy ne kelljen felállnia de azért lássa.
-Ez. Rohadt. Jó. Lett!-öleltem meg valahogy a barátnőmet.-Mondjuk te nem tudsz rosszat rajzolni.-kacsintottam rá.
-Uramatyám!-mondták egyszerre a srácok.-Nem tudtam, hogy ilyen szépen rajzolsz!-folytatta Bazsi.
-Az oké, hogy te nem tudtad, de még én sem tudtam róla.-mondta Ádi is.
-Na, nem baj, mostmár tudjátok.-jelentette ki Zsani mire elnevettük magunkat.
-Na mostmár szállj le rólam, mert kinyomod belőlem az összes oxigént!-kezdtem el lelökdösni magamról a barátomat.
-De olyan kényelmes vaaagy!-kezdett röhögni.
-De te meg nehéz!-ezzel felültettem, hogy kapjak normálisan levegőt.
Még egy pár órán keresztül dumálgattunk, aztán Zsaniéknak mennie kellett. Ahogy kiléptek az ajtón, beléptem anyáék.
-Uramisten, Kislányom!-kapott a szájahoz anya, majd odasietett az ágyhoz és szorosan átölelt.
-Nyugi anya, nincs baj. Jól vagyok és élek. Csak egy picit fáj a lábam.-toltam el magamtól majd rámosolyogtam.
Ezutár jött Lara, ő is megölelt és leültek mellém.
-Várjatok! Had üljek fel, akkor több hely van!
-Pihenjél csak drágám!-szólt anya.
-De fel akarok ülni! Bazsi, gyere segíts légyszi!-ezzel odalépett hozzám a barátom.-Köszi!-mosolyodtam el.
-Nincs mit!-nyomott a fejem tetejére egy puszit, majd ő is helyet foglalt, anyuékkal együtt.
-Na szólval, hogy is volt ez az egész?-mutatott anya a lábamra.
Mindent elmeséltem neki. Töviről hegyire.
-A saját testvéred, hogy volt képes ezt tenni veled?-könnyezett.
-Anya, Ő nem a testvérem. Sose volt az.-jelentettem ki.
Még velük is beszélgettünk, de elmentek, mert elvileg vásárolniuk kell.
-Szerelmem, megkérhetlek valamire?-néztem Dzsudzsira.
-Persze. Bármire.
-Otthon a szekrényemben van egy sötétkék póló amire OwnMcKendry felirat van írva és még 2 karakter van rajta. El tudnád nekem hozni? Fél óra múlva jön Peti, a haverom akit mondtam, hogy ma taliznék vele. És az lenne a hugom karácsonyi ajándéka, aláírottan.
-Hozom. Mást nem kérsz?
-Öhhmm...-gondolkodtam-Asszem nem. Vagyis de. Segíts felállniii!-nyújtottam felé a kezeim, mire megfogta és magához rántott, majd szorosan megölelt-Na pont ezt szerettem volna még kérni.-mormogtam a mellkasába.
Úgy ölelkezve álltunk még ott egy ideig, majd megajándékozott egy hosszú, érzelemdús csókkal és indult is. Én meg fogtam a mankóim és elkezdtem a szobába sétálgatni. Elég nagy volt, szerintem több személyes. Lehet lesz még társaságom míg itt vagyok. Épp az ajtónál jártam, mikor kopogtak rajta. Kinyitottam és Petivel találtam szembe magam.
-Szia Csajszi!-lépett be melletem a kórterembe.
-Szia Petii!-öleltem meg.-Mizu? Hogy vagy?
-Köszi, megvagyok. És jó újra látni téged. De veled mi történt? Hogy kerültél ide? És nem feküdnöd kéne?
-Unatkoztam, azért nem fekszek. És gyere, üljünk le és elmesélek mindent.-mutattam az ágyra.
Nehezen odabattyogtam és konkrétan lezuhantam rá. Ezután helyet foglalt Peti is mellettem és nekikezdtem a mesélésnek.
-Na szóval, ott kezdődött az egész, hogy a vérszerinti apám leszúrta Zsoltit, a nevelő apukámat akit imádtam. És ő ebbe belehalt. Én pedig lecsukattam Pétert. Basszus, "apámat" úgy hívják mint téged! Na mindegy. Szóval sittre került, de a nővérem meg bosszút akart állni érte. Így tegnap bejött a melóhelyemre még két valakivel és én meg be akartam rohanni a raktárba mire kétszer meglőtte a lábam. Annyi erőm még volt, hogy írtam a barátomnak Bazsinak, hogy hívja Ferit aki rendőr és küldjön mentőt. Aztán Noémi odajött hozzám, elmondta, hogy miért tette ezt és belém rúgott kétszer. A sebesült lábamba. Aztán képszakadás ma reggelig.-fejeztem be.
-Uram. Isten. Én annyira sajnálom! De tényleg... Régebb óta ismerlek téged is meg Noémit is ismertem. Sose hittem, hogy ilyenre képes lenne. És apádról sem gondoltam. De legalább le van róluk a gond. Igaz?
-Igen. Végre.-sóhajtottam.-Na de beszéljünk most rólad. Mikor lesz új vidii?
-Ma csináltam itt Pesten egy vlog videót amit ha hazamegyek megvágok és tolom is fel. Csinálhatnánk itt is bele egy részletet? Mert pont videóztam mikor hívtál.
-Felőlem. Bár nem vagyok olyan, hogy akár képen, akár videóban normálisan festenék. És egy pillanat akkor. Még kifésülöm legalább a hajamat.
-Oké és nagyon köszi.
-Ugyan már. Én köszönöm. Nagy megtiszteltetés, hogy a kedvenc videósom egyik vlogjában benne lehetek.-nevettem.
-Ez de aranyos volt.
-Köszi, de akkor is így van. A többi youtubeos videói nekem unalmasak. Csak a tieidet nézem.-mondtam fésülködés közben.
-Óh, ezt nem is tudtam. De köszi.
-Na asszem kinézek valahogy.-lépkedtem valahogy az ágyhoz a mankók segítségével-Dobok gyorsan egy SMS-t a barátomnak, hogy hozzon nekem légyszives egy pár szem almát, mert megkívántam.-vettem a kezembe a Samsungom.
-Okés. Addig előszedem a kamerát.-húzta az ölébe Own a táskáját.-Jut eszembe, itt egy póló L-es méretben. Remélem jó lesz. Számítottam rá, hogy nem lesz itt amit alá szeretnél iratni, ezért hoztam egyet.-vette elő a fekete alapon Own és Monty figurával díszített pólót.
-Dzsudzsi hozza majd az almával együtt.-magyaráztam gépelés közben. Szóval itt lesz. De ha már hoztál, akkor nem terhellek vele, hogy vissza is vidd. Legalább nekem is marad.-nevettem-Mennyibe is kerül?
-Neked semmibe. Barátok vagyunk. Nem kérek érte semmit. És van nálam fehét filc is, ezt is aláírjam neked?-kérdezte.
-Ha megtennéd, örülnék neki. Legalább kicsit úgy fogom érezni, hogy a legjobb haverom mindig itt van mellettem. Tudom, hogy Facebookon tudunk beszélni de az akkor sem olyan. Szar a távolság.-tettem le a telefont kicsit elszomorodva.
-Jaajj, Tami. Nekem sem jó. Hiányzik mikor kisebb korunkban mindig együtt lógtunk. Meg most is szoktál hiányozni, mert tudom, hogy veled bármikor bármit megbeszélhetek, csak nem mindig vagyunk ott a közösségin meg ilyenek és így elég nehéz. Sajnos.
-Ha befejezem itt a sulit, komolyan Debrecenbe költözök! Vagy nemtudom. Itt meg Zsani van. Ááhh.-szomorodtam el teljesen.
-Nyugi, meg fogjuk oldani.-mosolygott rám majd átölelt.
-Remélem. Lehet egy kérdésem?
-Persze.
-Mivel én testvéremként tekintek rád, hívhatlak néha Bátyusnak? Vagy Bro-nak vagy valami?
-Persze hugi.-nevetett.
-Köki bátyus!
-Na videózzunk!
-Videózzunk.-röhögtem fel.
Olyan 10 percig szórakoztunk a kamera elött aztán abba is hagytuk.
-Na majd megvágom és megy fel Youtubera.
-Oki. És a mai fotózás képeit megkaptad?-kérdeztem.
-Aha. Megmutassam?
-Igeeen.-ezzel előszedte a tabletet amire átküldték neki a képeket.-Hát, ezek valami nagyon jók lettek!
-Köszi.-ezzel belépett Dzsudzsi a kórterembe.
-Sziaa!-köszöntem neki.-Ő itt Peti, akivel gyerekkorunk óta barátok vagyunk-mutattam be a mellettem ülő videóst-Ő pedig Balázs a pasim.-folytattam.
Bemutatkoztak egymásnak és ahogy észrevettem jól ki is jöttek. Own aláírta a pólókat és sajnos mennie is kellett.
-Majd még találkozunk valamikor.-ölelt meg.
-Mindenképpen! Várni fogom ma a videót!
-Oké.-mosolygott.-Na szia Tami, vigyázz magadra, jobbulást!
-Szia Peti, te is vigyázz magadra! És köszi a pólót.
-Ugyan. Na tényleg megyek, mert lekésem a vonatot. Sziasztok!-intett majd kilépett az ajtón.
-Jó fej srác. Birom.-nézett rám Bazsi.
-Tudom.-nevettem de legördült egy kósza könnycsepp az arcomon.
-Naaa Kicsim, mi a baj?-sietett mellém Dzsudzsi.
-Gyűlölöm a távolságot. Sokszor hiányzik Peti. Régen nagyon sokat lógtunk együtt, csakis barátként. És ez az is marad. Biztosan.
-Meg fog oldódni.-nyugtatott ölelve.
-Remélem..-suttogtam.
Még így voltunk egy jó ideig, majd azt mondta Bazsi, hogy megbeszélte a dokival, hogy éjjel is itt lehet. Szóval hazamegy, lefürdik, vesz fel másik ruhát, aztán jön vissza. Mikor kilépett az ajtón, összeütközött Zsanival aki nagy valószínűséggel épp hozzám tartott. Ahogy odaért az ágyhoz amin már feküdtem, előhúzott egy nagy üveg nutellát és két kanalat a háta mögül, majd levetette magát mellém és ő is félig lefeküdt.
-Istennő vagy!-vettem el röhögve az egyik kanalat.
-Tudom.-vigyorgott.
-Amugy, hogyhogy itt?-érdeklődtem.
-Hiányzik a legjobb barátnőm. És Ádi meg elaludt otthon. És unatkoztam. Hagytam neki üzenetet, hogy idejöttem de szerintem majd csak olyan reggel hat körül fog felkelni. Akkor meg már otthon leszek.
-Te is hiányzol. És komolyan bealudt? Mit csináltatok ma, hogy így elfáradt?-kérdeztem a röhögéssel küszködve mire csak meglökte a vállam.
-Csak szórakoztunk.-kezdett elmélkedni.
-Nem kérek bővebb infót köszi.-és vettem még egy kanál nutellát.-Az oké, hogy te bármikor elmehetsz lesportolni ezt, de velem mi lesz? Nézd meg, már híztam is vagy 2 kg-ot a lábam meg szar.
-Dehogy híztál! És ha hízol is, nem kell mindenkinek megfelelni. Meg egyszer jó is lesz a lábad. Nyugi van.
-Hogy ebbe még mindig milyen jó vagy!-képedtem el.
-Miben?
-Ebben a lenyugtatásos dologban.    
-Emlékszel mikor olyan 12-13 éves voltam és vagdostam magam?
-Hogy ne emlékeznék.
-Na akkor is te segítettél a legtöbbet, hogy abbahagyjam.
-Nem is tudtam..
-Nosztalgiázzuuuunk!-vidultam teljesen fel.
-Nosztalgiázzunk.-röhögött ki a barátnőm.
Kb. fél óráig beszélgettünk mindenféléről ami a múltban történt, aztán be is toppant Bazsi.
-Na, akkor jó éjt nektek!-integetett már az ajtóból Zsani.
-Nektek is!-ezzel ki is lépett.
-Hiányoztál.-sétált mellém Dzsudzsi majd megajándékozott egy ráérős csókkal.
-Te is nekem.-húztam le magam mellé.
Még szerencse, hogy tök nagy ez az ágy!
-Jön ma még a doki?-helyezhedtem el a mellkasán.
-Azt mondta, hogy ma még egyszer benéz, aztán már csak a nővérek lesznek akik időnként rád néznek.-magyarázta.
-Okés. És az baj, ha elalszom?-motyogtam.
-Nem hiszem. Jó éjt Szerelmem!-nyomott egy puszit a fejem tetejére Balázs.
-Neked is Drágám!-válaszoltam már fél álomban.
Pár pillanatba telt és már az álomvilágomban találtam magam.

*Másnap reggel*
Mikor felébredtem, nem úgy voltam ahogy elaludtam. Nem éreztem a mellkast a fejem alatt. Így lassan kinyitottam a szemeim, körbenéztem de a mellkas tulajdonosát nem találtam meg. Ám, volt egy cetli a széken amin ez állt:
Szép jó reggelt!
Elszaladtam valami reggeliért, remélem addigra visszaérek mire felkelsz! De ha mégsem, akkor sietek! Csók, Bazsi
-Hát elkéstél-mosolyogtam magamban, mire belépett a szobába Erik.
-Jó reggelt kisasszony! Ma kötést cserélünk és megnézzük, hogy áll a seb gyógyulásilag.
-Önnek is doktorúr! De nézze mit rajzolt rá a barátnőm!-mutattam a mandalára.
-Ha gondolod, azt a darabot valahogy kivághatjuk belőle.
-Igeen! Köszii!
Jött még be 2 nővér a doki mellé és hamar el is intézték a lábam. És tényleg megkaptam a mandalát amit Zsani rajzolt. Mikor az eddig bentlévő 3 személy elhagyta a kórtermet, be is lépett a szőkeség.
-Elkéstem-biggyeztette le a száját.
-Nem gond. Amugy, kicserélték a kötést és azt mondták egy kicsit jobb mint volt. De nagyon picit.-meséltem miközben odajött az ágyhoz és leült rá.
-Az már haladás.-jelentette ki majd megcsókolt.
-Remélem tudod, hogy nagyon szeretlek.-mondtam miután elváltunk.
-Tudom. És én is téged.-mosolygott rám.
Istenem, de aranyos mikor mosolyog! Meg mondjuk mindig az de na.
-Reggeli gyanánt, hoztam gofrit.
-Uuuu milyet?-kezdett csillogni a szemem.
-Csokis-kókuszosat.
-Az a kedvencem!
-Tudom, azért hoztam.-kezdte kibontani az egyik dobozt.-És házi készítésű.-tette hozzá.
-Uuuuu! De elöbb segíts felkelni légyszii-nyújtottam felé a kezeim.-Köki!-nyomtam egy puszit az arcára, majd odaadta a reggelim.
Ő is kiszedte az ő adagját aztán enni kezdtünk.
-Ez. Valami. Nagyon. Jól. Sikerült!-ámuldoztam.
-Köszi. Még anyutól tanultam.
-Biztos jófejek voltak a szüleid.-simítottam meg a karját.
-Azok voltak.-mosolyodott el-De ne "depizzünk" be, mert lassabban fogsz gyógyulni. De van rossz hírem is. Edzés lesz ma.
-Mettől meddig?
-Kettőtől ötig. De elhoztam otthonról az edzőcuccomat is. Szóval háromnegyed kettő körül elég elindulnom. És hat elött már itt leszek. Csak hazaugrom zuhanyozni meg ilyenek.
-Oké, oké, nem kell mindenedről beszámolnod. Nem akarok "fojtsuk meg egymást" kapcsolatot.-zártam le.
-Rendben. Ja, és anyud küldött neked valamit, csak kint maradt a kocsiban. Egy perc és be is hozom.-viharzott ki az ajtón.
Még válaszolni sem tudtam, de oké. De erre kíváncsi leszek, hogy anya mit is küldhetett. De már elő is készítettem a telefonomat, hogy megköszönjem majd azt a valamit.
-Itt is vagyok!-lépett be Bazsi a szobába.
-Ez gyors volt.-bámultam a plafont.
-Na idenézel, hogy mi az vagy kezdjem el én pengetni úgy, hogy nem tudok rajta játszani?-vette le a hátárol a gitártokot.
-Uram. Isten! Az Zsolti gitárja?
-Igen. Anyud nem bírja már nézni. Ezt elküldte. De azt mondta elvileg van mégegy.
-Jaja. Egy basszusgitárja is van. Meg ez az akusztikus.
-Ahhaaa. De akkor játszol rajta??
-Igeen. Csak behangolom.-vettem át a gitárt.
Pár percbe telt még sikerült tökéletesre hangolnom. Megnéztem a kis zsebet a tokon, hogy van-e benne pengető és vagy 10 darabot találtam benne és egy üzenetet.
"Drága Kislányom!
Tudom, hogy miután meghalok, hozzád kerül ez a hangszer. Nem tudom, hogy ez mikor fog eljönni, de mindenképp megírom neked ezt a levelet. Kérlek, boldogsággal telve játssz rajta. Ne gondolj rá, hogy rossz emlék fűződne hozzá. Értem ezalatt a halálom. Csak arra gondolj, hogy ebben élek tovább. És a szívedben. Vettem neked hozzá pengetőket is. Sok szerencsét mindenhez, örökké szeretni foglak! Szeretettel, nevelőapukád Zsolti ❤"
Mikorra végigolvastam már patakzottak a könnyeim. Balázs csak átölelt, hisz ő is elolvasta a levelet.
-Istenem...-motyogtam.
-Shh..-nyugtatott Bazsi.
Nem tudom, meddig ülhettünk még úgy, de mikor abbahagytam a sírást, alig láttam úgy feldagadtak a szemeim. Inkább nagy nehezen lábra álltam, elmentem megmosni a szemeim, és visszalépdeltem az ágyhoz.
-Na keresek a neten valami kottát, vagy az egyik kedvenc számom kottáját.-vettem a kezembe a telómat.-Na meg is van. Black veil Brides-Saviour.
-Halljuk.-ült le mellém Dzsudzsi.
Kinagyítottam a kottát, megtámasztottam a lábammal, előszedtem egy pengetőt és már neki is kezdtem.
-Imádom hallgatni ahogyan énekelsz. És mostmár azt is ahogy játszol. Egyszerűen gyönyörű!-mondta a barátom mikor befejeztem.-Annyira gyönyörű amennyire te vagy.-jött oda hozzám majd megcsókolt.
-Köszi.-pirultam kicsit el.
Háromnegyed kettőig zenélgettünk, beszélgettünk aztán mennie kellett. Zsanit megcsörgettem telefonon, de ki volt neki kapcsolva. Hát, oké. Anyát viszont felhívtam és nagyon nagyon megköszöntem neki a hangszert. Aztán keresgettem még kottát és énekelgettem.
-Kisasszony, lenne egy vizsgálat.-zavarta meg a nyugalmam Erik.
-Oké. Segítene ezt beletenni a tokjába?-kérdeztem felmutatva a gitárt.
-Ohh, szóval te zenélsz ilyen szépen? És természetesen.
-Csak hobbi a zene.
Szerencsére hamar készen voltunk a rutinvizsgálattal aztán visszatértem a "szórakozásomhoz". Épp egy vidámabb számot "adtam elő" mikor meghallottam egy ismerős hangot.
-Nem is tudtam, hogy gitározol vagy ilyen jó hangod van.-nézett rám Alex a falnak dőlve.
-Te mikor és hogyan és miért?
-Olyan két számmal ezelött, ajtón keresztül és mert hallottam mi történt és gondoltam meglátogatlak.
-De nem is hallottam.
-Belevesztél a zenébe.
-Lehet.-sóhajtottam.-De honnan tudod, hogy ez van velem? Zsani mondta?-szegeztem neki a kérdéseim.
-Nem. Laura mondta.
-A hugom Laura?-kerekedett ki a szemem.-Mióta beszélsz te vele?
-Igen ő. És vele az évek folyamán ritkábban de tartottam a kapcsolatot. De azt ő sem tudta, hogy ide fogok költözni.-sétált a székhez majd helyet foglalt rajta.
-Nagyon jó, hogy én meg nem tudtam róla.-morogtam.
-És hogy vagy?-váltott témát.
-Már jobban. De még egy ideig nem állhatok lábra.-húztam el a szám.
-Pihenned is kell.
Beszélgettünk egy ideig Alexxel aztán ment is dolgára. Ekkor megnézten az órát és 5:13-at mutatott. De jó, nemsokára itt van Dzsudzsi! Úgy gondoltam, hogy elég volt mára a zenélésből így olvastam egy kicsit.
-Jóestét!-ült le mellém a szőkeségem majd egy puszit nyomott a számra.
-Neked is. De még csak délután van. Amugy Zsaniról tudsz valamit? Ki volt ma egész nap kapcsolva.
-Pedig edzésen ott volt Ádámmal.
-Haragszik rám?-ilyedtem meg.
-Biztos nem. De felhívhatom Ádámot ha gondolod. Zsani is biztos vele van.
-Ha megtennéd.-mosolyogtam rá.
-Csá haver! Zsani ott van? Add neki légyszi, köszi-ezzel nekem is átadta a mobilt.
-Szia Zsani! Haragszol rám, hogy kikapcsolod a telefont?
-Sziaa! Dehogy. Csak elromlott az a fos. Holnap tudok menni hozzád?
-Persze.-vidultam fel.
-Akkor holnap tali! Most megyek, sziaa!
-Szia!-adtam vissza a telefont Balázsnak aki ki is nyomta.-Köszönöm!
-Nincs mit!
Még dumálgattunk, aztán megvacsoráztunk. Jött még egyszer a doki, hogy megnézze minden oké-e. Ez volt olyan 8 körül. Fogalmam sincs, hogy miben fáradtam el, de már kezdtem kómás lenni.
-Lefekszünk aludni?-kérdeztem Bazsit.
-Persze.-ezzel hanyatt dőlt, és magához húzott.-Jó éjt Cica!
-Neked is!
Mikor ezt kimondtam, éreztem, hogy legyűr az álmosság és elkalandozok a valóságból.

Zsani szemszög 5.

Sziasztok!
Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan kérjek bocsnátot... A fejemben a következő Tamis rész amit már fel kellett volna raknom, már rég megvan, de nem tudom úgy leírni, hogy elégedett is legyek vele. Meg fogok tenni mindent, hogy péntekre extra hosszú részt írjak, addig is itt egy Zsanis. Remélrm tetszeni fog! 😃

Reggel kidobott az ágy. Hajnali fél 5. Remek. Láttam hogy a mellettem fekvő Ádám arcába világít a telefonja. Lassan felemelkedtem a szívem pedig elöntötte a melegség. A közös képeink. De... Mióta van fent?? Szerényen megböktem a vállát mire ijedt arckifejezéssel kérdezte meg: - Mióta vagy fent?? - Most keltem fel. És te mióta vagy fent?? - Hajnali 4 óta. - Értem. Csináljunk valamit mert nem tudok aludni. Megörjít a várakozás. - Rendben. De engem meg te örjítesz meg. - mondta olyan tenyérbenyaló hízelgős arckifejezéssel. - A bókjaidat rakd arrébb. - mondtam miközben az arcon vörösebb lett mint egy katicabogár. - Jó oké. - tette maga elé a kezét megadóan. Egy gyors csókot nyomtam a szájára majd kikaptam pár cuccot a szekrényből. Hogy pólónak mit vegyek föl azt nem tudtam. Csak a cicanaciban voltam biztos. Hirtelen mellém lépett barátom is aki egy rövid válogatás után kikapta a mezét amin a 8-as szám virított. - Vedd fel ezt. Úgyis arra gondoltam mi lenne ha kicsit focizgatnánk. - kacsintott. - Nem tudok focizni. És hideg van. - Jujjujj. Sürgősen focistát kell faragnunk belőled. - mondta olyan izgatottan mintha egy plázacica meglátná az új iPhone-t. Remek.  Gyorsan felkaptam a cuccaim majd letrappoltam a lépcsőn. Felkaptam egy almát majd beleharaptam. Huuuu de jól esett. Később fölkaptunk pár göncöt majd kimentünk a kora reggeli hidegbe. Miközben próbáltam elrugni rendesen a labdát addig egy óvatlan pillanatban Ádám hátraesett. Mikor megfordultam a földön fekvő pasim felé kibukott belőlem a röhögés. Mikor kicsit jobban lettem odamentem mellé hogy felhúzzam. Ám egy óvatlan pillanatban maga mellé rántott és egy ráérős masszív csókot nyomott a számra. A meglepődéstől hirtelen lefagytam de viszonoztam a csókot. Egy ideig még nevettünk a földön majd Ádám felpattant és felvett mint egy hercegnőt. Mondjuk mellette mindig annak érzem magam. Lassan telt az idő. Fél kilencre pedig a kórház előtt parkoltunk. - Biztos vagy benne?  - Igen. Tudnom kell hogy van. - fakadtam ki. Nyugodtan vettem a levegőt. Ádámmal bementünk az ajtón majd elöntött az a bizonyos szorongó érzés. Ettől persze csak felemeltem a fejem és magabiztosan sétáltam Ádám mellett. Kint Balázzsal találkoztunk aki elvezetett minket a kórteremhez amiben Tami feküdt. Lassan léptem be az ajtón. Nem figyelve senkire odalépkedtem Tamihoz. Semmit szólva figyeltük egymást. Majd mindketten sírva fakadva öleltük egymást. Ádám meg Balázs értetlenül figyelték a lányos kitörésünk. Majd egyszer csak elengedtük egymást. És mint egy fegyvert úgy kaptam elő az alkoholos filcem mire legjobb barátnőm arca hirtelen mosolyra derült. Én meg nekifogtam a pingálásnak.  - Ádám. Nemtudom hogy tudnám meghálálnu amit értem tettél. Nagyon köszönöm! - fakadt ki Tami Ádám felé fordulva. - Ugyan - mondta miközben mellettem gugolva figyelte amint a barátnőm lábán lévő kötésre apró vonalakkal mandalát alkotok. - semmiség. Ez volt a második dolog amiben egyáltalán nem kételkedtem. - Mi volt az első? - néztek felé kérdőn Balázsék. - Az hogy mennyire szeretem ezt a dinkát. - felelte. - Mi van velem?? - néztem fel a dinka szó hallatán mire mindenkiből kitört a röhögés. - Jajjj te lány - intézte el ennyivel Ádám majd egy gyors csókot nyomott a számra. Kis ideig még beszélgettünk én befejeztem a mesterművem. - Kész van! - mondtam izgatottan - Hogy tetszik a népnek? - poénkodtam. - Ez. Rohadt. Jó. Lett! - ölelt meg barátnőm. - Mondjuk te nem tudsz rosszat rajzolni. - kacsintott oda barátnőm. - Uramatyám! - mondták a fiúk egyszerre. - Nem is tudtam hogy ilyen szépen rajzolsz. - folytatta Balázs. - Az oké hogy te nem tudtad de még én sem tudtam - mondta Ádám. - Mindegy mostmár tudjátok. - nevettük el magunkat. Hiszen ebben a feszült helyzetben nem nagyon tudtunk mást csinálni.

Zsani szemszög 4.

Sziasztok!
Itt is van a Zsanis rész negyedikje. A drága barátnőm szerintem is szupereket ír, még jobbat, mint én. Jó olvasást hozzá, nyomot hagyjatok magatok után! 😃

A kórházban szomorúan, fájdalommal telve, félve, pánikolva, aggódva de felettébb büszkén figyeltem barátomat ahogy elmegy az orvos oldalán.
- Leülünk? - kérdezte Balázs.
- Aha. - válaszoltam. A bennem lévő érzések fájtak. Kavarogtak. Nyugtalanítottak. Majdnem előtört belőlem egy pánikroham de próbáltam nem Balázs előtt pánikba esni. Mások előtt nem szabad. Mindig ezt mondogatom magamban. Egyszer csak egy hang szólalt meg mellettem.
- Elkapták Noémit. - szólalt meg Balázs akinek egy kis dühroham futott át az arcán. De belőlem kitört amit ki akartam mondani.
- Ő lőtte meg Tamit? Pfuu, hogy csak egyszer lássam még és a szart kiverem belőle meg meg is ölöm ahh!!! - dühöngtem.
Majd a nyomás és a stressz hatására kitört belőlem a bőgés. Balázson láttam azt a fejet amikor nem tud mit csinálni. Inkább megölelt. Nem tudtam olyan nyugodt lenni mintha mondjuk Ádi ölelt volna de most ez van.
- Túléli. Erős lány. Higyjünk benne és minden rendben lesz. - hiába akart megnyugtatni nem ment.
Csak sírtam tovább. Nem törődve a világgal csak ültem és sírtam. Tudni akartam mi van Tamival. Éppen műtik. Semmit nem tudtunk róla. Ha belehal nekem végem van. És ott volt Ádám. Aki megmentheti Tami életét. Aki most ül egy székben és egy cső lóg ki a kezéből. Félelmetes dolgok jutottak eszembe. De elkezdtem magamban dúdolni a számunkat. Ami a miénk. Erre kicsit jobban lettem. Kb. 15 percet üldögéltünk így.
- Köszi. - szólaltam meg majd gyorsan kotorászni kezdtem a táskámban. - Megvan! - kiáltottam fel egy zsepi előrántása kíséretében.
Gyorsan kifujtam az orrom majd gyorsan kidobtam a mellettünk lévő kukába. Majd egymás mellett ültünk. Nem tudtam kivenni semmit az arcából. De nekem ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Ádám. Műtét. Vér. Noémi. Túlélés. Halál. És Tami. Egyszer csak a folyosó felől megjelent egy ismerős alak. Felpattantam és odarohantam. Majd kérdésekkel bombáztuk meg.
-  Mennyit vettek le? Mivan Tamival? Tudsz valamit? -kérdezte Balázs.
-  Jól van? És te? Tart még a műtét? - bombáztam tovább a pulcsijába bújva.
- Kb. 1 liter vért vettek le. Nemtudom hogy mivan vele nem a műtőben voltam. És igen , én megvagyok. A műtét meg ha jól tudom még folyamatban van. - hadarta.
 -  Jesszus haver nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked! - ölelte át Balázs olyan haverosan Ádámot.
- Semmiség. - legyintett majd visszaültünk a székekre. Ellepett az öröm és a nyugalom kényeztető érzése mikor hozzábújtam barátomhoz.
-  Én is nagyon köszönöm! Tudod mennyit jelent nekem Tami. - fakadtam ki és szorosan öleltem magamhoz Ádám még kicsit remegő testét.
- Ssshh Kicsim, jól lesz. - simogatta a hátamat.
Most még az se érdekelt hogy így becéz. Nem szeretem ha becézget de most csak arra koncentráltam hogy jól legyen.
- Hazamentek vagy maradtok még? - kérdezte Balázs.
- Maradunk. Legalább addig, míg vége nincs a műtétnek. - jelentettem ki szipogva.
Pedig az ötlet az volt hogy ellentmondást nem tűrő hangom mondom ugyan ezt de az nem sikerült.
- Oké. - sóhajtott egy nagyot Balázs.
Még 20 idegroncsoló perc. Kegyetlen soknak tűnt. Fél fülünkben Ádámmal a zenénk szólt. Egyszer halvány pillantást vetettem Balázsra akire kicsit aggódva pillantottam. Hisz tudom milyen fontos neki Tami. Csak egy apró biccenést kaptam vissza de az is bőven elég volt. Gondolataim a kacifántos nevű doktor zavarta meg. Ami most jól jött.
- Jó hírrel jövök. - kezdte. -  A kisasszony túlélte a műtétet és az állapota is stabil. - itt képszakadás.
Csak a saját fejemben zúgó gondolatokra figyeltem. Tami jól van. Túlélte a műtétet. Az állapota stabil. Ádám megmentette. Ezek a dolgok zakatoltak a fejemben. Folyamatosan. Csak annyit hallottam meg hogy holnap a reggel 7 órás vizsgálat után majd jöhetünk. Gyorsan elköszöntünk majd Balázst elfuvaroztuk a kocsijáig. Innen kezdve ketten ültünk az autóban.
- Valami baj van hogy ennyire elkószáltál a gondolatokban? - szakította meg a gondolatmenetem Ádám aki továbbra is az utat nézte.
- Semmi érdekes. Csak eszméletlenül büszke vagyok rád. Megmentetted a legjobb barátnőm. Még mindig nem fogom fel teljesen.
- Figyelj. Ez volt az a dolog az életemben ami a második legkevesebb gondolkozást ígényelt volna.
- És mi volt az első? - néztem rá hatalmas barna szemeimmel.
- Az hogy mennyire szeretlek. - állította le a motort majd magamhoz húzva egy érzelmes csókot nyomtam a szájára. Beérve egy langyos kád vizet engedtem amiben elpancsoltuk az időt. Mire kiszáltunk volt Ádámnak egy üzenete.
- Holnap fél kilencre megyünk a korházhoz. - mondta el Ádám az üzenet lényegét.
- Akkor aludjunk én hősöm. - mondtam poénosan Ádámnak majd a csillagokat figyelve nagy nehezen elaludtunk.

Tizenhatodik rész

Sziasztok!
Itt is van a következő részt. Egyszerűen nem tudtam, hogy hol hagyjam abba. Annyi ihletem volt, hogy az még nekem is hihetetlen. Na jó olvasást, hagyjatok magatok után nyomot! 😃

*Balázs*
Mikorra odaértem Tami munkahelyére már kishíján agyvérzést kaptam. Meg idegösszeomlást annyira féltem. És nem válaszolt egy SMS-re sem. Csak túlélje.. Istenem csak túlélje... Még az úton hívtam Ádámékat, hogy legyenek készen, ha akarnak jönni és Zsani hangját hallottam, hogy azonnal öltöznek és várni fogják, hogy melyik kórházba kell majd menni. Hívtam Hajnit is, Tami anyukáját de ők épp Miskolcon vannak szóval max éjjelre érnek vissza. De azt mondta, hogy sietni fognak. Ahogy beértem a parkolóba, rögtön pattantam is ki és mentem a mentőhöz.

-Jó estét! Dzsudzsák Balázs vagyok, Tamara barátja. Hogy van?-kérdeztem idegesen.
-Instabil az állapota, nagyon sok vért vesztett. És nullás a vércsoportja, ami nagyon ritka. A kórházban is elég kevés van és a hölgy műtétre szorul. Esetleg önnek ilyen vére van?
-Nem. De tudom, hogy kinek lehet. Induljunk a kórházba, odahívom őt is.-ezzel felléptem a mentőbe és megpillantottam Tamit.
Lélegeztetőgépen volt és szörnyen nézett ki a jobb lába. Tiszta vér volt.
-Jesszus...-suttogtam magamba majd előkaptam a telefonom és tárcsáztam is vele.
Hamar lerendeztem a hívást, így már csak a szerelmemre figyeltem.
-Uram, ez itt a barátnője telefonja. Szerintem jobb ha önnél lesz.-ezzel átnyújtotta nekem a készüléket.
Hamar bent voltunk a kórházban, ahol Zsaniék már vártak ránk. Ahogy észrevettem, őket is megviselte ez az egész.
-Sziasztok-sétáltam hozzájuk.
-Szia. Mi van Tamival? Hogy van?-támadott le Zsani, aki a sírás határán állt.
-Műteni fogják. A golyók benne maradtak, ki kell szedni őket. És nagyon sok vért vesztett.-ekkor megjelent mellettünk egy orvos.
-Jó estét! Dr. Czerny Erik vagyok, én műtöm perceken belül Füredi kisasszonyt. Ki az aki vállakozott, hogy tud adni nullás vért?-nézett ránk.
-Én.-szólalt meg Ádám.
-Akkor jöjjön uram.
-Vigyázz magadra!-engedte el a barátnője.-Szeretlek.
-Én is téged.-ezzel elindult a doktor úrral.
-Leülünk?-kérdeztem Zsanit.
-Aha.-válaszolt majd legördült egy könnycsepp az arcán.
Ellépkedtünk a székekhez, majd leültünk. Már elmormogtam az orrom alatt az összes imát, hogy Tami túlélje ezt az egészet. Ekkor jött egy SMS Feritől, hogy elkapták a nővérét, Noémit meg a társait is. Válaszoltam neki, hogy köszönök mindent és ha tud, valamelyik nap ha gondolja bejöhetne.
-Elkapták Noémit.-szóltam Zsaninak.
-Ő lőtte meg Tamit?-nézett rám.-Pfuu, hogy csak egyszer lássam még és a szart is kiverem belőle meg meg is ölöm és ahhh!!-dühöngött-Tami nekem olyan, mint a testvérem. És ha meghal, akkor nem is tudom mi lesz velem.-mondta majd zokogásban tört ki.
Nem tudtam mit tenni, átöleltem.
-Túléli. Erős lány. Higyjünk benne és minden rendben lesz.-próbáltam nyugtatni de csak sírt.
Gondoltam ki kell magát sírnia, így hagytam. Talán negyed órát ülhettünk így, majd elhúzódott.
-Köszi.-törölte meg a szemét és a táskájában kezdett kotorászni.-Megvan!-húzott ki egy papírzsebkendőt amibe rögtön bele is fújta az orrát.
Ezután csendben ültünk egymás mellett és egy kis idő után megjelent Ádám.
-Mennyit vettek le? Mi van Tamival? Tudsz valamit?-támadtam le.
-Jól van? És te? Tart még a műtét?-tette ugyanazt Zsani mint én.
-Kb. 1 liter vért vettek le. Nem tudom, hogy mi van vele nem a műtőben voltam. És igen, én megvagyok. A műtét pedig ha jól tudom még folyamatban van.-hadarta.
-Jesszus, haver nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked!-öleltem át Ádámot olyan haverosan.
-Semmiség.-ezzel elengedtem és visszaültem az eddig koptatott székre.
-Én is nagyon köszönöm! Tudod, hogy mennyit jelent nekem Tami-fakadt megint sírva mostmár a barátja vállán Zsani.
-Ssshh Kicsim, jól lesz. Biztos vagyok benne.-simogatta a hátát Nagy.
-Hazamentek, vagy maradtok még?-néztem rájuk érdeklődve.
-Maradunk. Legalább addig, míg vége nincs a műtétnek.-vágta rá még kicsit szipogva a szerelmem barátnője.
-Oké.-sóhajtottam.
Még vagy 20 percet ülhettünk ott néma csendben mikor megpillantottuk a felénk közeledő doktor urat.
-Jó hírrel jövök.-kezdett bele a mondanivalójába-A kisasszony túlélte a műtétet és az állapota is stabil. Köszönjük a vért amit adott, hogy megmentsük-nézett itt Ádámra.
-Mikor lehet hozzá bemenni?-kérdeztem.
-Mivel most végeztünk, még nem lehet. Holnap reggel 7-kor lesz egy vizsgálat és még minimum egy hétig bent kell tartanunk. De a holnapi vizsgálat után már bármikor be lehet menni. Szóval, azt ajánlom, hogy menjenek haza, pihenjenek és holnap jöjjenek be.
-Rendben, köszönjük szépen. Viszontlátásra!-köszöntem el.
-Viszlát!-tették ugyanazt Zsaniék amit én.
-Eltudtok dobni Tami munkahelyéig? Ott maradt a kocsim.
-Persze haver!-veregetett vállon Ádi.-És látjátok, megmondtam, hogy jól lesz.
Kiléptünk a kórházból a csípős hidegbe és bepattantunk a kocsiba. 10 perc múlva már a saját járművemben tartottam hazafelé. És Móni odaadta Tami otthagyott cuccait amit hazaszállítottam. Otthon elmentem zuhanyozni, bekaptam valami kaját, küldtem üzenetet Hajninak, hogy holnap tudnak bemenni hozzá a kórházba délután. Igen, a délelöttöt kettesben vagy négyesbe Ádiékkal szeretném tölteni. Utána lefeküdtem aludni. Vagyis befeküdtem az ágyba, mert annyira megszoktam, hogy itt fekszik mellettem a szerelmem, hogy nélküle egyszerűen nem tudtam aludni. Így forgolódással és óranézegetéssel telt az egész éjszaka.

*Reggel*
Már hatkor indulásra készen voltam és fogalmam sem volt, mivel üssem el az időt. Átnéztem még egyszer, hogy mit viszek be Taminak. Ruha, telefon, töltő, Mp3 lejátszó, fülhallgató, könyv, innivaló és egy kis reggel csinált fánk. Igen, kb négykor már kikeltem az ágyból és nekiálltam fánkot sütni. Nem tudom, hogy ébren lesz-e már de azért viszek neki. És amennyit tudok, bent leszek majd vele. Zsaniékkal le lett beszélve, hogy fél kilencre lesznek a kórházban. Mikor már vagy 5x megnéztem, hogy minden megvan-e fél hét volt. Komótosan elindultam otthonról, de így is háromnegyed hétkor már a recepciónál voltam eligazításért. Azt mondták, hogy várjam meg Dr. Czernyt és elmond majd mindent. Így hát vártam. És vártam és vártam. Negyed nyolc körül megpillantottam a közeledő orvost.
-Jó reggelt Doktor úr!-köszöntöttem-Esetleg, bemehetnék már Tamihoz?
-Önnek is jó reggelt! És természetesen. Jöjjön, megmutatom hol a kórterme.-ezzel elindultunk-Már ébren van, de nagyon fáradt, hisz elég sok vért vesztett. Még a nap folyamán több vizsgálat is lesz csak azért, hogy minden jól menjen. Na itt is vagyunk.-nyitott be a szobába.
Tami épp az ablak felé volt fordulva természetesen csak fejjel. És szerencsére nem sokkolt annyira a látvány mint amire számítottam. Szépen be van kötve az egész jobb lába. De végig. Csak a lábfején nincs kötés.
-Kisasszony, vendége van.-szólt neki az orvos mire felém fordította a fejét.
-Szia.-köszönt.
-Szia!

*Tami*
Reggel egy idegen ágyban ébredtem ahol egyedül voltam. Mikor kinyitottam a szemeim, észrevettem, hogy a kórházban vagyok. Ekkor beugrott. A SPAR-ban kétszer lábon lőtt az a nyomorult nővérem. Bosszút állt Péterért. És ez után képszakadás mostanig. Lenéztem a sebesült lábamra és észrevettem, hogy be van kötözve. Megpróbáltam megmozdítani de annyira fájt, hogy inkább hagytam a fenébe. Ekkor belépett egy orvos.
-Szép jó reggelt kisasszony! Nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar ébren lesz. Dr. Czerny Erik vagyok, én műtöttem meg tegnap.-nyújtott kezet-Az egyik barátja adott vért, mert nem volt elég az ön vércsoportjában.
-Ki volt az?-szólaltam meg.
-Nagy Ádám.-jesszus, ezt hogy fogom én meghálálni neki?-Na de most elvégzünk egy vizsgálatot, utána pedig 3 óránként megnézzük magát.
-Elnézést, de tegezne ha kérhetem? Csak 20 éves vagyok.
-Persze.-ezzel bejött még két nővér Dr. Cerny segítségére.
Szerencsére hamar végeztünk. Mikor egyedülhagytak, rámtört a "nagyon hiányzik Balázs, Zsani meg még Ádam is" érzés. És úram atyám, anyáék hol vannak? Tudnak erről? Noémivel mi van? Elkapták vagy még mindig szabadon van? És én ma találkoznék Petivel is! Megígértem neki... Kinéztem az ablakon és láttam, hogy az idő se a legjobb. Szürke az ég, és még nincs is teljesen nappal. Hát igen, december van és elvileg korán reggel. Bár a telefonom sincs nálam amit eléggé hiányolok, mert hogyan fogok így kapcsolatot tartani bárkivel is? És ekkor nyílt az ajtó, de nem néztem oda.
-Kisasszony, vendége van.-szólt Dr. Czerny.
Erre odakaptam a fejem és megláttam ki jött. Magamban ezerszer hálát adtam az Istennek és persze neki is.
-Szia.-köszöntem, de legszívesebben felpattantam volna, hogy a nyakába ugorjak.
-Szia.-reagálta le.
-Én most megyek is, van még egy pár betegem.-ezzel el is hagyta a szobát Erik.
-Hogy vagy?-tett le egy kosarat (??) az ágy mellé.
-Élek, mint látod. De a lábam nagyon fáj. És az mi?-mutattam az elöbb említett tárgyra.
-Jaa, csak hoztam neked friss fánkot, üdítőt, ruhákat meg még egy pár dolgot amire szükséged lehet.-magyarázta.
-Tudod mire van most szükségem?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Mire?
-Rád.-válaszoltam, mire odajött és megcsókolt.
Többször.
-Köszönöm.-suttogtam.
-Mit?
-Azt, hogy itt vagy nekem. De fel akarok kelni.
-Ki van zárva. Az orvos nem mondta, hogy felkelhetsz.
-De nézd, ott vannak mankók!-mutattam a sarokba.-Ha azzal járkálok akkor nem terhelem a jobb lábam. Kérleeek!-könyörögtem.
-Elmegyek, hátha megtalálom a dokit és megkérdezem, hogy felállhatsz-e. Addig itt van fánk, egyél.-adott nekem egy dobozt.
-Még légyszi, a telómat is add idee. Írni akarok Zsaninak meg Ádámnak. Meg anyáéknak. Gondolom tudnak erről és csak tudatni akarom velük, hogy jól vagyok. Meg a haverommal is lemondom a talit, mert így lehetetlen.-magyaráztam.
-Tessék.-adta át a kért eszközt.-Sietek vissza!-adott még egy csókot, majd távozott.
Elkezdtem enni a sütit amit hozott nekem és bekapcsoltam a telóm. Volt már 2 nem fogadott hívásom Petitől és egy új üzenetem is, amiben azt írja, hogy délután 4-kor vár a Blahán. De mennék, Istenem de mennék! Először anyának írtam, hogy élek, megvagyok és délután ha ráérnek Larávak bejöhetnének. Aztán Zsani. És Ádám akinek vagy 20x leírtam, hogy köszönöm. Aztán megcsörgettem Own-t és szerencsémre fel is vette.
-Szia Csajszi! Akkor áll a tali?-köszönt.
-Szia Peti. Figyi, van egy picike probléma. Szóval tegnap combon lőttek, túlestem egy műtéten és kórházban fekszem ahonnan egy ideig nem szabadulok.-meséltem.-És el nem tudod képzelni, hogy mekkora lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem tudok menni.-szomorkodtam.-Peti, itt vagy?-szóltam bele mert nem válaszolt.
-Igen, csak úristen.. Elöször is, jajj mindegy majd megbeszéljük délután.
-De Peti, most mondtam, hogy nem tudok menni.
-És azt ki mondta, hogy én nem mehetek? Vagy látni se akarsz?
-Jesszus, dehogynem! Akkor várlak majd. Tudod a címet? Mármint a kórházét?
-Ki Google-zom 2 perc alatt. Szóval nincsen gond.
-Okés. És jajj Peti, lenne egy óriási kérésem. A hugom 17 éves és óriási rajongód. Esetleg ha megkérem a barátomat, hogy hozza el otthonról az előre megvett OwnMcKendry-s pólót akkor aláírnád?
-Ez hülye kérdés volt.
-Jó na. Na mennem kell, jön az orvos, hogy mankóval felállhatok-e.
-Rendben, ezután már amennyire tudsz vigyázzál magadra! Délután tali! Szia!
-Te is vigyázz magadra, csumi!-és bontottam a vonalat és ezzel egyidőben meg is érkezett a doktor úr.
-Nem is tudom, hogy jó ötlet-e.-kezdett bele.
-De kérem! Fogat is kéne mosnom, fésülködnöm meg egyebek! Dzsudzsi úgyis figyel rám délelött. Legalábbis remélem.
-Igen, így lesz.
-Hát, nem vagyok biztos benne, hogy jót cselekszem, de tessék.-tette az ágy mellé a segédeszközt.-De ha valami van, azonnal szóljanak!-és el is hagyta a szobát.
-Na akkor én fel is kelek.-kezdtem el feltápászkodni ülő helyzetbe.-A franc, hogy sín is van mellette! Így be se tudom hajlítani a lábam!-hitetlenkedtem már félig ülve.
-Jajj, segítek!-lépett mellém a barátom.
-Köszi. Leülsz?-veregettem meg magam mellett a helyet, mire azt elfoglalta Bazsi, én pedig a vállának dőltem.
-Amugy tegnap míg nem voltam magamnál mi volt?-érdeklődtem.
-Idegeskedés, sírás, aggódás, reménykedés és öröm mikor megtudtuk, hogy túlélted.
-Te bent voltál a kórházban míg műtöttek? És még ki?
-Egyértelműen itt voltam. És ugyebár Ádám adott vért neked, mert olyan szar ez a hely, hogy nincs elég. És mivel Ádi itt volt, Zsani is itt volt. De ő nagyon ki volt. Ja, és elkapták a nővéred meg a nem tudom kicsodákat akikkel volt.
-Végre! Dögöljön meg az a rohadék!-törtem ki-De jesszus.. Ha ezt megakadályozhattam volna, hogy ezen menjetek keresztül főleg miattam..-suttogtam majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Naa, Cica nincs baj. Érted amugy is bármit. És élsz és mi is jól vagyunk.-ölelt át Bazsi.
-Igaz. Élünk és nincs bajunk. Ez a fő.

Zsani szemszög 3.

Sziasztok!
Hozok is egy Zsani szemszöget. Pénteken pedig ha minden jól megy, akkor jön a kövi rész. Remélem ezek is tetszenek nektek, jó olvasást! 😃

1-0 a Braziloknak. Nemár. Lent sokat vártunk miután barátaink kiértek az öltözőből. Ezek után Balázsék hazafuvaroztak minket. Otthon fáradtan zuhantunk össze a kanapén. Ádám fapofával kapcsolgatta a TV-t miközben a fejét az ölembe hajtottam.
- Ne csüggedj. Örök legjobb vagy. - suttogtam oda neki mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Kicsit később már az ölemben durmolt. Lassan kikászálódtam de csak ennyit hallottam:
- Hé. Elmegy a legjobb párna a világon. Most szomorú leszek.
- Nyugi. Inkább menj fel mert még van egy kis lecóm meg zuhanyozni is akarok.
- Hát oké - mondta kicsit komoran. Miután végeztem a dolgaimmal befeküdtem Ádám mellé aki meglepett. Nagyon.
- Ezek mik? - mutattam a plafonon foszvoreszkáló csillagokra.
- Ezek a szerencse csillagaink - mondta mosolyogva.
- Úristen. Ezek csodálatosak! - bújtam hozzá.
Annyira mesébe illő volt. Csak remélni tudtam hogy ez nem álom. Közben pontosan tudtam hogy  nem az. Elővettem a telefonomat és benyomtam egy random zenét amiről tudni akarom hogy a mi dalunk. Az egyetlen electro szám amit szeretek.
 - Mit hallgatsz ennyire??
- Alan Walker - Sing me to sleep
- Mutika - odaadtam a fülhallgató egyik felét neki.
- Ez nagyon tetszik. Ez a mi dalunk.
- Rendben. - mosolyogtam rá majd még kicsit beszélgettünk a csillagok figyelése közben.
Nemtudom mikor de egyszer csak elaludtunk. Másnap reggel gyanútlanul suliba mentem majd gyanútlanul tanultam gyanútlanul figyeltem és gyanútlanul mentem haza. Egyszer csak Balázs hívta Ádámot aki nagyon elkomorodott. Bontotta a vonalat majd felém fordult.
- Hatalmas baj van.
- Mi történt?
- Tamit meglőtte valaki a lábánál.
- MIVAN??? - kiáltottam el magam majd rámjött a sírógörcs.

 Ádám nem tudott mit csinálni. Átölelt és nyugtatott. De én csak sírtam. Semmit nem tudtam. Hogy pillanatnyilag mivan. De valamiért sejtettem hogy az egyetlen drága nővére volt. Nemtudom miért. De szinte biztosra vettem.

Tizenötödik rész

Sziasztok!
Most hamarabb kész lettem a résszel és egyszerűen nem bírok várni azzal, hogy feltegyem. Inkább nem is mondok semmit a részről, mert azzal elmondanék valami fontosat. Csak annyit, hogy a youtubeos akit megemlítettem benne, csak a kedvenc vidisem és sajnos nem ismerősöm. Pedig milyen jó lenne.. 😁 Na nem húzom tovább az időt, jó olvasást hozzá, hagyjatok magatok után nyomot! 😃

-Szerintetek ki nyer majd?-súgom oda meccs közben a csajoknak.
-Nagyon szurkolok a srácoknak, de szerintem nem olyan jók, hogy megverjék a Brazilokat. Ott van Neymar is.-mondta Zsani.
-Dettó.-értett egyet Rita.
-Szerintem is igaza van Zsaninak.-bólogatott Zita.
-Oké. Na nézzük.-koncentráltam már a pályára.
A csapat nagyjából csak védekezett, de egyszer-egyszer volt helyzetük az első félidőben. De a félidő végén még 0-0 volt az állás.
-Lemegyünk a fiúkhoz?-nézett ránk Rita.
-Aha.-vágtuk rá egyszerre.
Elindultunk lefelé, hogy bíztassuk a fiúkat. Pár szót váltottunk velük de aztán bementek az öltözöbe gőzöm sincs minek. Így hát visszamentünk a lelátóra. A csajok dumálgattak, én pedig megírtam Bencének a címemet, hogy hová küldje a meghívót és hozzátettem, hogy remélem nem haragszik ha eljön velem Dzsudzsi. 2 percre rá jött is a válasz, hogy köszöni szépen a címet, még ma feladja a lapot és nyugodtan vihetem Balázst. Mikorra ezzel végeztem, a fiúk már sétáltak a pályára. A barátjaink még hátrafordultak, integettek nekünk és mutattak egy-egy szivet. Mi is ugyanezt tettük.
-Jesszus, de aranyosak!-mondta Zsani.
-Jaja.-válaszoltunk mindannyian egyszerre.
Sajnos, a második félidő elején bekövetkezett, amire nagyon számítottunk. A brazilok lőttek egy gólt. Így hát vezettek. És nekik ez bőven elég is volt ezen a meccsen, így már csak hátul voltak védeni. És azt a sorfalat, amit álltak, egyszerűen lehetetlen volt "áttörni". Az összecsapás tehát úgy zárult, hogy kikaptunk 1-0-ra. Egyre jobb a válogatottunk, de ilyen csapatot, mint a mostani ellenfél, sajna még nem tudott megverni. Mikor a bíró lefújta a találkozót, a fiúk csalódottan rögtön be is mentek az öltözőbe. Sajnáltuk őket, nagyon. Mindent beleadtak, de nem sikerült.
-Menjünk, várjuk meg őket az öltözőnél!-dobtam fel az ötletet.
-Nyomás!-kapta fel a cuccát a drága barátnőm és már sietett is lefelé.
Rita, Zita és én követtük.
Már vagy fél órája várhattunk ott, de még senki nem jött ki.
-Hallod, ezek beköltöznek oda?-kérdezett Zsani.
-Honnan tudjam.-tártam szét a kezeim, mire Dibusz lépett ki.
-Sziasztok!-köszönt szomorkásan-A többiek is lassan készen vannak. Már ha rájuk vártok.
-Köszi az infót! Nagyon szar a hangulat?-tettem fel kicsit parázva a kérdést.
-Eléggé. Mindig ilyen, ha kikapunk. És persze én, mint kapus magam hibáztatom a legjobban, mert én nem voltam elég jó ahhoz, hogy kivédjem.-magyarázta.
-Ugyan már! Régen, nagyon régen én is fociztam. Hobbiból. És rohadtul nem lehet minden labdát kivédeni! Fizikai képtelenség. Ne hibáztasd magad miatta, védők is vannak. Egyszerűen csak régebb óta űzheti valaki ezt a sportot és akkor gyakorlottabb. Vagy nemtudom. A lényeg, hogy nem hibás senki. Ez a meccs nem jött úgy össze és ennyi. Majd a következő.-mosolyogtam rá bíztatón.
-Te fociztál?-lépett ki Balázs és még majdnem az egész csapat.
-Olyan meglepő? Kosaraztam meg röplabdáztam is. Bizonyíthatja!-mutattam a barátnőmre.
-Így volt!-állt mellém.
-Egy edzésen állj már be!-kért Gera.
-Hülye! Dehogy állok be, csak leégetném magam! Tényleg rég fociztam és kapus voltam. És NŐI csapatban. Még a végén eltörnétek valamimet!-döbbentem le.
-Nemiiis. Dzsudzsák, szólj már a csajodra!-kezdett nyávogni Zoli.
-Ha nem szeretne, akkor nem. Ennyi, nincs vita.-intette le Gerát Bazsi majd mellém lépett és átkarolta a derekam.
-Ádi, megyünk? Lassan elmegy a hangom, szeretnék inni otthon teát!-sétált Zsani a párja mellé.
-Menjünk kicsim. Csősztök!-intett a többségnek Ádám.
-Várjatok, megyünk veletek! Úgyis egy ideig együtt megyünk. És nálunk van kocsi!-vetetten fel egy ötletet-Sziasztok!-intettem a srácoknak Balázzsal együtt, majd Zsaniék társaságával elindultunk haza.
Őket egyenesen hazadobtuk, mert láttuk Ádin is meg Zsanin is, hogy eléggé fáradtak és ezután nem sokkal mi is otthon voltunk. Vagyis fél kilenckor.
-Na Cica, mesélj szépen mi volt ma Alexxel.-kezdte Dzsudzsi.
-Elöbb elmegyek zuhanyozni. Vagyis rendelek pizzát és utána megyek zuhanyozni.-nyúltam a telefonom után-Mi a száma a pizzázónak?
-Add azt a telefont, elintézem. Milyet kérsz?
-Négysajtosat és ha már te intézed, akkor hívd a tiédről. És köszii.-adtam egy puszit a szájára és a fürdő felé vettem az irányt.
De Balázs visszahúzott, és adott egy elég érzelemdús csókot. Majd még egyet. És még egyet. Össze kellett szednem az összes önuralmam, hogy elhúzódjak tőle.
-Drágám, ha így haladunk, se tusolni nem fogok és nem is eszünk.
-Nem érdekel.-és újra megcsókolt.
-Kérlek! Sietni fogok ígérem! Addig gyorsan intézd el a telefont és zuhizz le te is. Légysziiiii!-néztem rá bociszemekkel.
-Hát, rendben Cica. De elötte még egyet.-erre megcsókoltam, majd indultam végre megtisztítani magam a ma összeszedett mocsoktól.
Miközben folyattam magamra a vizet, jelzett a telefonom, hogy Facebookon üzenetem érkezett. Per pillanat nem tudtam megnézni, de még sietősebbre vettem a tempóm. Még gyosr hajmosás, törölközés, nagyjából be is szárítottam a hátközépig érő loboncom amit szerintem le fogok vágatni valamennyire. Valamikor. És eszembe jutott, hogy itt a december, Dzsudzsi szülinapja, a karácsony. Basszus! El is felejtettem eddig mindent! A hugom ajándéka rögtön tudtam mi lesz.  Anyáé is biztos hamar meglesz. De hogy Balázsnak mit veszek szülinapjára meg karácsonyra, arról fogalmam sem volt. Hisz neki mindene megvan. Majd elmegyek a városba nézelődni, hátha találok valamit. A telefonomat nyomkodva léptem ki a fürdőből, mert megnéztem, hogy ki hagyott nekem üzenetet. Egy haverom volt aki kb. 2 éve Debrecenbe költözött, hogy jön fel szombaton fotózásra és jó lenne találkozni. Hát, igen, nem sokszor fordulok meg Debrecenben ahogy ő sem Pesten. Én nagyjából minden nap látom őt, mert elég híres youtuber lett belőle, de ő nem igen lát engem. Szóval rögtön válaszoltam Petinek, hogy írjon, hogy hol és mikor legyek és ott leszek. Beszaladtam a szobába, feltettem töltőre a telefonom és indultam lefelé abban a reményben, hogy Balázs is készen van. Mikor a nappaliba értem, megpillantottam a szőke hajat a kanapé háttámlája felett.
-Na végre már Cica!-karolt át Dzsudzsi mikor leültem a kanapéra.
A szokásos pizsamájában volt. Vagyis boxerben.
-Mikor jön meg a pizza?-néztem fel rá.
-Úgy kb. még 10 perc. Addig pont el tudod mondani mit csinált ma veled a "Jófej gyerek"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
-Oké...-sóhajtottam majd elmondtam mindent.
-Szóval nem tud nélküled élni?-húzta fel a szemöldökét Bazsi-Mondjuk én se tudnék de az más.-legyintett.
-Mint hallottad így van. Ja és január 30.-án megyünk Pécsre esküvőre.-jelentettem ki.
-Mivan? Kinek az esküvőjére?
-A fogadott bátyáméra. Annyira örülök, hogy van neki valaki. Mert, hát nem egészséges. Szegény 12 éves kora óta vak. Semmit sem lát. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy talált magának egy lányt aki megbecsüli.-mosolyogtam.
-Szegény. De szerencséje van.-erre csöngettek.
-Végre a pizza! Ki fizeti?-nyúltam az asztalon heverő pénztárcámért.
-Én.-zárta le a még el nem kezdődött vitát a barátom majd már az ajtóban is termett.
Hamar lerendezte a pizzafutárt és mellém telepedett a két dobozzal és átnyújtotta nekem az egyiket.
-Köszii!-adtam egy puszit az arcára majd elkezdtem enni-Hallgassunk közbe zenét! Énekelni van kedvem!
-Oké!-tette le a pizzát majd az ölébe vette a laptopot.-Mit kapcsoljak?

/Szerkesztői megjegyzés: Igen, tudom ez a kép nem este van meg nem is passzol igazán ehhez de úgy mégis elfogadható. Remélem 😃/

-Falling in Reverse-Brother.
-Oké.-ezzel gyorsan begépelte és elindította a számot.-De szomorú..
-Tudom. De szeretem és a szöveg is megy.
-Akkor énekelj!-mosolygott.
Így, éneklősen megvacsorozátunk, majd én felmenten a szobába és bedőltem az ágyba.
-Elszöksz mellőlem? Ennyire ilyesztő vagyok?-dőlt mellém Dzsudzsi sok helyet hagyva köztünk.
-Dehogyis.-bújtam oda hozzá.-Ja azt elfelejtettem mondani, hogy szombaton találkozok Petivel, egy debreceni haverommal aki 2 éve költözött oda. És kiskorunk óta jóba vagyunk. És ő is olyan rocker féleség mint én. És youtuber. Nézd majd meg nyugodtan, OwnMcKendry néven megtalálod. A reakcióvideóit ajánlom, azok haláliak.-kezdtem nevetni.
-Okés. De ma akkor az enyém vagy? És holnap meló után? Meg reggel?
-Igen.-néztem a szemébe.
-Hmmm...-ezzel megcsókolt.
Még egy darabig fent voltunk, aztán olyan 11 körül elaludtunk.

*Másnap*
-Igen, sietek haza. Szeretlek, vigyázz magadra, csók!-tettem le a telefont és beléptem a SPAR-ba.
Reggel rossz előérzettel keltem, de mostanra ez szertefoszlott. A reggelem tökéletes volt a barátom társaságában, bár sajnálom, hogy nekem suliba, majd melózni kellett mennem.
-Sziasztok!-köszöntem a raktárba a munkatársaimnak.
-Hali, Tami!-jött oda Móni-Figyelj, tudnál pakolással kezdeni, aztán beülni a kasszába? Szólok mikor, csak nem lesz késöbb elég ember a pénztárhoz.-húzta el a szájat.
-Természetesen. Hol kell pakolni?
-Az édességeknél a polcokat feltölteni. Ott vannak a cuccok, ha azzal kész vagy 10 perc szünet aztán a 3-as kassza.-magyarázta.
-Okés. Átveszem a cipőm meg a pólóm és indulok is.-ezzel előhúztam a melós ruhám a tatyómból és a WC-be siettem.
A polcrendezéssel körülbelül 2 óra alatt végeztem, azaz délután 5 körül lehetett az idő. Nagyszerű, még 3 óra a pénztárban. Ittam, megettem a maradék szendvicsem és mentem a kasszába. Másfél órája ültem és szolgáltam ki a vevőket, mikor 3 fekete ruhás alak berontott az üzletbe.
-Mindenki álljon meg ott ahol van, vagy szétlövöm!-hallottam meg egy ismerős női hangot.
Félve elfordítottam annyira a fejem, hogy kicsit is lássam őt. Az a testalkat.. Az a hang... Noémi!
-Pakoljátok a kasszákat!-intett a két társának.
El sem hiszem, hogy ide süllyedt a nővérem. Nem tudom milyen indulat vezérelt, de kicsaptam az ajtót ami mögöttem volt, és a nem messze lévő raktár felé rohantam. Ekkor egy durranás és éles fájdalom hasított a jobb lábamba a térdem fölé hátul. Majd rögtön még egy.
-A k*rva életbe!-morogtam magamba és megpróbáltam mozdulatlan maradni.
Nehezen kihalásztam a zsebemből a telefonom. Kezdtem fáradni, és a lábamból csak úgy ömlött a vér. Gyorsan írtam egy SMS-t Balázsnak amiben ez állt:
Drágám!
Azonnal küldd Feriéket a SPAR-ba, ahol dolgozom! És hívj ide mentőt is, lőtt sebem van! S.O.S.! Szeretlek.
És azt az utolsó szót azért volt nagyon szükséges odaírnom, mert nem voltam biztos abban, hogy túlélem ezt. Visszatettem a telefonom a zsebembe, nehogy észrevegye Noémi, hogy nálam van. Éreztem, hogy rezeg. Sokszor. Gondolom Balázs válaszolt. Ekkor meghallottam cipő kopogását ami felém tart.
-Na mivan hugi? Remélem, tudod, hogy miért kapod ezt.-fordított hátra a hajamnál fogva Noémi.
-Talán, mert azt a rohadékot börtönbe juttattam, aki megölte az apám?!-sziszegtem.
-Ő az apád! Nem az a nyomorult aki meghalt!-üvöltötte az arcomba-De nem öllek meg. Kínlódj csak míg meghalsz!-ezzel belerúgott a meglőtt lábamba, amit alapból majd széthasított a fájdalom.
De válaszolni már nem tudtam, folyt össze minden, a szemhéjaim nehezedtek. Még halványan meghallottam a szirénákat és, hogy talán Noémi kiált valamit de aztán elsötétült a világ.
Talán örökre.

Tizennegyedik rész

Sziasztok!
Igen, igen tudom, hogy késtem. Megint. De ha tudtam volna, tegnap is felteszem a részt, csak az a bökkenő volt, hogy nem volt net. Se tegnap, se ma. Csak így estére jött vissza. De egy kérdéssel fordulnék hozzátok. Eddig nem tettem képeket a részekhez és gondoltam megkérdem tőletek, hogy maradjon-e így vagy tegyek a többi részhez képet? Mert még elég sok lesz. Na de tovább nem húzom a szót, jó olvasást! 😃

A meccs napja. Már annyira igzulok, hogy jól sikerüljön nekik! Ma suliba se megyek és melóba se. Meg van beszélve, hogy majd szombaton leszek délutános műszakban a SPAR-ban. 8-kor szólt az ébresztő. Igaz, hogy csak délután 6-kor kezdődik a meccs, de a fiúknak 3-kor ott kell már lennie edzésen. Én csak olyan 5-fél 6 körül leszek ott, mert megbeszéltem Alexxel, hogy ma tudunk találkozni. Remélem nem akar elrabolni vagy valami és rövid lesz. Nem messze a Groupamától találkozunk egy kávézóban. Azért kicsit kíváncsi vagyok mit akar, így 7 év elteltével.
-Cica, biztos találkozol ma azzal a gyerekkel ahelyett, hogy eljössz az edzésre?-ült le mellém a kanapéra Bazsi.
-Igen. És légyszi, légyszi ne haragudj. Majd valahogy kárpótollak valamivel vagy nem tudom.
-Hmmmmm... Van egy ötletem!-nézett rám.
-Este. De azt ígérd meg, hogy míg nem vagyok ott, nem töröd magad össze!-fúrtam a tekintetem az övébe.
-Megteszek minden tőlem telhetőt.
Na ez nem annyira bíztató. Tudom, hogy mindegyik sportban van veszély arra, hogy összetöri magát, de én akkor is nagyon féltem Balázst.
-Oké.-sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem.
-Te pedig azt ígérd meg, hogy nem engeded Alexnek, hogy rádmásszon de ha megteszi, akkor tökön rúgod.
-Ezt viszont én megígérem. Haragudtam rá nagyon. Még most is valamennyire. Annyit sírtam miatta meg szenvedtem, hogy el sem tudja képzelni. Pedig csak 13 éves voltam.
És ahogy ezeket elmondtam előtörtek az emlékek. Mikor Tomi egy kosár edzés után elmondta neki, hogy szeretem. És megvárt. Meg mikor megölelt. A Facebookos beszélgetések. Hogy egyszer csak letiltott. Aztán bunkó volt. És nem tudtam miért. Aztán Tomi felvilágosított mi a baja Alexnek. És magamat hibáztattam mindenért. Pedig a "barátnőim" nagyon sok mindenben közrejátszottak. És akkor kezdtem a vagdosást. Onnantól kezdve, ha nem bírtam a strapát, esténként vagdostam. És a legszomorúbb az volt, hogy a szüleim észre sem vették. Ahogy ezek így rám zúdultak, éreztem, hogy könny marja a szemem, majd egy legördül az arcomon.
-Bocsánat.-nyögtem ki Balázsnak, majd felszaladtam a fürdőbe.
Éreztem, hogy utánam kap, de én inkább csak rohantam felfelé, majd mikor bent voltam, magamrazártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot, hogy ha van pótkulcs akkor se tudja kinyitni az ajtót. Nem akartam vagdosni magam, mert már kinőttem abból, hogy magamat bántom. Csak szimplán nem akartam, hogy így lásson. Levetettem magam a földre és a hátam a zuhanykabin ajtajának támasztottam.
-Tami, engedj be!-kezdett dörömbölni az ajtón Dzsudzsi.
Nem válaszoltam, csak sírtam és sírtam. Egyszerűen, fájt a múlt. Ami még ez az Alexes dolog után történt. Amit senkinek sem mondtam, soha. Csak egy törtrészét. Azt is csak Zsaninak.
-Szerelmem, mi a baj? Engedj már be légyszives!-dörömbölt még mindig az ajtón Balázs.-Ha nem nyitod ki 2 percen belül, esküszöm berúgom!
Erre felkászálódtam a földről, belenéztem a tükörbe, hogy hogyan festek. Kisírt szemek, kócos haj. Csodálatos volt. Gyorsan leöblítettem az arcom és odavánszorogtam az ajtóhoz majd kinyitottam.
-Na végre!-lépett hozzám a barátom majd szorosan magához ölelt, amit viszonoztam és újra elkezdtem könnyezni.-Cicaaaa! Mi a baj? Elmondod?-kérdezte a fülembe suttogva.
-Ig-hen. Csa-hak ki-hics-hit le-he nyu-hug-szo-hok.-szipogtam.
Állhattunk még ott egy pár percet, aztán bementünk a szobába és leültünk az ágyra. Gyorsan felpillantottam az órára, nehogy elkéssen valamelyikőnk valahonnan. Szerencsére még csak 11 óra volt.
-Na szóval.-kezdtem.-Ugyebár az Alexes történetet tudod. Már elmondtam. Utána pedig volt egy "barátom" Olivér. 1 évvel idősebb volt nálam, de nyolcadikos míg én hatodikos voltam. Olyan perverz dolgokat kérdezett, hogy majdnem hánytam tőle, de elviseltem, mert azt szerettem. Egy hete jártunk, mikor felhívott hozzájuk és én naiv kislányként felmentem. Ledőltünk a TV elé és átölelte a vállam.-itt vettem a nagy levegőt-Aztán, tapizni kezdett. Kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Csak csinálta. Tudod te mit akart kihozni belőle?-néztem szomorúan a szemébe-Le akart velem feküdni! 13 éves voltam! Tudom, én hibáztam. Nem kellett volna tűrnöm. Semmit. És ha a múltamat emlegetik, mindig eszembe jut és nem tudom mikor jön el az idő, hogy nem érint ilyen rosszul.-bámultam a takarót.
-Ajj, Drágám annyira sajnálom...-húzott magához majd átölelt-Hogy hívják azt a nyomorékot? Pesti gyerek? Bosszút akarok állni rajta, hogy ilyen traumát okozott neked, ami egész életedre megmarad.
-Olivérnek hívják. De nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele. De köszönöm.-mosolyogtam rá szomorúan.
-Ne köszönj semmit. De most meg már végképp nem tartom jó ötletnek, hogy találkozz azzal az Alex gyerekkel. Nem szeretnélek elengedni.
Erre felkeltem az ágyból, a szekrényhez mentem és elővettem onnan egy kisebb neszeszert, amiben olyan dolgokat tartok amiket nem szeretek világgá kürtölni. Visszamentem az ágyhoz és kiborítottam a tartalmát. Egy gázspray, egy bicska, egy vipera (nehéz, vas védelmi eszköz) és egy sokkoló hevert az ágyon.
-Mostmár elhiszed, hogy tudok magamra vigyázni?-néztem csípőretett kézzel a barátomra.
-Ezek honnan vannak?-tátotta el a száját.
-Zsoltitól kaptam még az évek folyamán, hogy megtudjam magam védeni.
-Azt eddig is tudtam, hogy megtudod magad védeni.-állt talpra mellettem-Attól félek, hogy akkor is így fognak érinteni az emlékek, mint most.
-Jaaaaa... Nem hiszem. Lehet, hogy csak az volt a bajom, hogy éveken keresztül magamban tartottam. Most már a lelkemnek is jobb, hogy elmondtam valakinek.-mondtam őszintén.
-Hát, oké. De azért ezeket vidd magaddal!-nyújtotta nekem már a tasakban lévő cuccaim.
-Oksi. Mennyi az idő?
-Háromnegyed tizenkettő.-nézte meg a telefonját.
-Mit szeretnél ebédelni?-kérdeztem.
-Nem tudom.
-Palacsintát süssek? Hamar megvan. És azt teszel bele amit akarsz.
-Oké.-vágta rá.
Lementünk a konyhába, előszedtük a hozzávalókat és összekevertem a tésztát. Míg én kisütöttem a palacsintákat, Bazsi leszaladt a boltba nutellát venni, mert az nem volt otthon. Egy óra alatt készen is lett az "ebéd".
-Na végre.-ültem le a székre.
-Ügyes vagy drágám.-nyomott a fejemre egy puszit Balázs.
-Na együnk!-vettem a kezembe a nutellát.
Negyed kettőre végeztünk is, majd még elmentünk zuhanyozni és felöltöztünk. Volt még 45 percünk indulásig.
-Mit csináljunk a fennmaradt időben?-érdeklődtem a barátomtól.
-Nem tudom. Hallgassunk zenét?-mire bólogatni kezdtem.
Bekapcsoltuk a laptopot, bedugtuk a hangszórót és már csak a zene kiválasztása volt hátra.
-Na? Mi legyen?-néztem rá.
-Egyet te választasz, egyet én. Így jó?
-Persze. Akkor kezdjüüüük. Falling In Reverse-God, If You Are Above.
-Kapcsoloom.-ezzel beírta a youtube-ra és indult is a szám.
Mivel egyik kedvenc együttesem, nem bírtam megállni, hogy ne doboljak ritmusra a térdemen és énekeljem halkan a dalt. Mikor vége lett Dzsudzsi megszólalt.
-Azta...
-Mi az? Ilyen rémes a hangom?
-Ellenkezőleg. Rohadt jó hangod van!
-Köszi!-pirultam el egy picit.-És gitározni is tudok. Csak nincs gitárom.-nevettem.-Mondjuk, Zsoltitól tanultam és neki volt. Majd megkérdezem anyát, hogy megvan-e még és ha igen megkaphatom-e.
-De ha megvan, akkor nekem zenés délutánokat fogsz tartani! Gitározol és énekelsz.-erre csak röhögtem.
-Oké. Na kapcsolj zenééét.
-Máris.
Elindította a Wellhello-tól a Retúrjegy című számot. Az az egyik zene amit meghallgatok és nem rock vagy metál vagy punk.
-Ennek tudom a szövegét!-beszélek a zenébe.
-Akkor hajrá drága!-kacsintott rám.
- "...Ha nincs, aki szól, ki mondja meg
hogy miért nem a jó útra szólt a jegy
hova bújjunk el, ha túl ijesztő a világ
visszacsinálnám, amit nem lehet..."-énekeltem a refrént.
Még hallgattunk egy kicsit zenét, majd összeszedtük a kabátokat, Bazsi a sportfelszerelését is és indultunk. Sajnos kocsival hamar az arénánál voltunk ahol elköszöntünk, belenyomtam a kezébe az arcfestéket amit én hoztam a közösbe és én zenéthallgatva gyalog folytattam volna az utam. De épphogy elkezdett énekelni az énekes, a zene abbamaradt és a csengőhangom váltotta fel. Ismeretlen szám hívott megintcsak.
-Hallo?-szóltam bele.
-Jó napot kívánok, Füredi Tamarát keresem.-szólalt meg egy számomra elég ismerős hang.
-Én vagyok az, ki keresi?
-Ohh, szia hugi!-és ekkor leesett kié a hang. Még régebben megismertem egy srácot aki idősebb volt nálam. Annyira jóba lettünk, hogy "bátyámnak" fogadtam.
-Bátyuuus! Hogy vagy?-érdeklődtem.
-Köszi, jól. Hát te?
-Megvagyok. Rég hallottam a hangod és elöször nem tudtam, hogy ki vagy.-nevettem.
-Hát, pedig jó lenne ha tudnád, mert hivatalos vagy januárban, itt Pécsen az esküvőmre.-jelentette ki-Lapot is küldök, csak nem tudtam a címet. Ha Facebookon írok az meg olyan hétköznapi.
-Úristen, gratulálok! Mindenképpen ott leszek! És SMS-ben átdobom majd a címet, de ne haragudj, nekem mennem kell. Találkozóm van. Majd mindenbe beavatlak ígérem.
-Rendben hugi. Vigyázz magadra, várom a címet. Szia!
-Helloo!-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. És igen, már a talihelyen voltam. Reméltem, hogy Alex késik egy pár percet, de nem így lett. Ahogy beléptem a kávézóba, megpillantottam azt a barna szempárt amit sose tudnék elfelejteni. Alapíthatok családot, lehet férjem vagy akármi, de azokat a szemeket nem felejtem. De, hogy mennyire megváltozott! Alapból magasabb volt nálam, most meg lehet vagy 195 cm magas, én pedig csak 175 vagyok. Azért az a 20 centi eléggé meglátszik.
-Hát, szia Alex!-köszöntem neki, ahogy odaértem az asztalhoz.
-Szia Tami!-állt fel egy mosoly kíséretében, majd átölelt.
Erre nem igazán tudtam mit lépjek, így hát lazán én is megöleltem. Miután elengedett, letettem a táskám, a dzsekim, majd helyet foglaltam.
-Hogy vagy?-kérdezte Alex.
-Megvagyok köszi. Hát te? Olyan 7 éve semmit sem hallottam rólad mióta elköltöztünk ide Pestre.-válaszoltam.
-Megvagyok. És tudom. Volt mikor keresni akartalak, de nem volt hozzá merszem. Attól féltem, hogy bunkó leszel. Mondjuk meg is van rá az okod.
-De neked is, hogy velem az legyél.-szóltam közbe nem is tudom, hogy miért.
-Beszéljük meg.-jelentette ki.
-Mivan?
-Amit régen kellett volna.-nézett mélyen a szemembe.
-Te ezt komolyan gondolod? Tudod te, hogy mennyit sírtam miattad? Hogy mennyi vérem folyt el miattad, mert tudtam, hogy fáj neked amit tettünk és azt akartam, hogy nekem is fájjon annyira mint neked? 7 éve nem kerestél. És most, mikor boldog lennék a barátommal, feltűnsz. Miért? Miért pont most?-kezdtem "repedezni" belül.
-Nem tudom, hogy hogyan tehetném jóvá. Bár, tudom, hogy sehogyan sem. A könnyeidet nem pótolhatom. A hegeket sem gyógyíthatom be.-mondta őszinte szomorúsággal a szemében-És mindössze féltem, hogy mit tennél. Végre sikerült összeszednem magam, hogy keresselek. Hiányoztál az életemből. Volt mikor csak rád gondoltam. Nem tudom, hogy szerelemből vagy nem, de egyszerűen úgy érzem, hogy helyednek kell lennie az életemben.-fejezte be.
-És erre akkor nem jöttél rá? Tudod mi történt velem rögtön azután, hogy megutáltál? Hmm? 13 évesen majdnem megerőszakolt egy akkori "barátom".-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe- És most, hogy így visszagondolok csak azért jöttem össze vele, hogy megpróbáljalak elfelejteni. De nem sikerült. És az az Olivéres story és majdnem tragikus véget ért. Fogalmad sincs, hogy miken mentem én keresztül. Miattad.-fejeztem be már majdnem könnyezve.
De tartottam magam. Nem fogok összetörni. Ma nem. Az biztos.
-Én nagyon sajnálom. Ha ezt tudom, engedek neked bármit. Segítettem volna. Meghallgattalak volna. Tényleg. Csak akkor fájt, hogy azt tetted velem. Anya meg a nővérem Kriszti, kész burokban tartottak. Középsuliig nem engedtek nekem barátnőt. Te voltál az akinek azt mondtam, hogy kedvellek. És csak azért nem mondtam, hogy szeretlek, mert nem akartam neked akkora fájdalmat okozni, hogy szeretjük egymás és mégsem találkozhatnánk normálisan sulin kívűl.-ahogy ezt elmondta, egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
Engem akart védeni... Jesszus.. De akkor is, 7 év. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak.
-Kimehetnénk?-kérdeztem lehajtott fejjel.
-Menjünk.-állt fel, majd én is követtem a példáját.
Kivonultunk és végig a padlót bámultam.
-Komolyan mondtad amit bent elmagyaráztál? Csak azért csináltad? Még akkor is mikor tudtad, hogy önkárosító vagyok?! Miért nem mondtad akkor?-néztem és éreztem, hogy könny gyűlik a szemembe.
-Költöztetek. Nekem is jobban fájt volna. Ahogy neked is. Jesszus...-akadt el a szava, mikor rámnézett.-Gyere ide!-invitált közelebb magához, amit elfogadtam.
Nem tudom meddig sírhattam a vállán, de mikor megnéztem az időt, már negyed 6 volt.
-Merre mész?-húzódtam el tőle.
-Arra.-mutatott a Groupama felé.
-Akkor induljunk. Még oda kell érnem a focimeccsre és elötte ki kell mázolnom magam.
-Mivel? Így is gyönyörű vagy.-jelentette ki, mire egy pillanatra belémszorult a levegő.
Bakker, miért most? Miért nem rég? Miért csinálja ezt velem? És még ezer meg ezer ilyen "miért.." kérdés kavargott bennem.
-Öhhmm... Okké. És amugy hogy vagy? A kosarat folytattad? Hogyhogy Pesten vagy?
-Amugy jól vagyok. És igen, egyszer eljöhetnél megnézni egy meccsünket. És felköltöztem, mert ide jártam középsuliba most meg egyetemre. Gépészmérnöknek tanulok.-mesélte.-Hát te hogy vagy? És te folytattad valamelyik sportot amit még általánosban űztél? Minek tanulsz?
-Megvagyok köszi. Csak míg szakközépbe jártam. Így, hogy jogot tanulok nincs rá időm. És röpiztem. Meg volt kosárlasztim is csak kilyukadt.-röhögtem.
-Gratula!-nevetett ő is.
-Na, asszem nekem itt véget is ér az utam.-mutattam az arénára, aminek az ajtajában ott állt Balázs, míg meg nem látott minket. Akkor megindult felénk.-De várd meg, bemutatlak titeket egymásnak!-mosolyogtam.
-Szia Kicsim!-lépett mellém Dzsudzsi, majd egy hosszú csókkal köszöntött.
-Sziaaa! Ő itt Szeley Alex.-mutattam a haveromra.
-Hello, Dzsudzsák Balázs.-fogott kezet vele, miközben gyanúsan méregette.
-Szeley Alex.-kezdte ugyanúgy fürkészni a barátomat Alex.
-De, Drágám, neked nem a pályán kénr edzened?-kérdeztem Balázst.
-Edzettem eleget és gondoltam kijövök eléd.
-Köszi!-adtam egy puszit az arcára.
-Na én lépek.-kezdett a köszönésbe a volt szerelmem.-Szia Tami!-mire én mellé léptem és átöleltem.
-Vigyázz magadra, majd beszélünk valamikor! Szia!-intettem neki és elindultam be az arénába a barátom kezét fogva.
-Nem szimpi nekem a gyerek.-húzta el a száját Dzsudzsi.

-Majd megismered. Jófej.-léptünk be az ajtón és elindultam a lelátóhoz, elengedve Balázst a csapathoz.
-Sziasztok!-köszöntem a lányoknak.
-Hello!-válaszoltak kórusban.
-Tami gyere, kifestünk, befújjuk a hajad.-rántott el rögtön a nekem szánt széktől Zsani, majd jött utánunk Zita is. Szerencsére hamar készen lettünk és már vártuk a meccs kezdetét.
-RIA-RIA-HUNGÁRIA!-kezdte kántálni a közönség köztük mi is.