Zsani szemszög 5.

Sziasztok!
Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan kérjek bocsnátot... A fejemben a következő Tamis rész amit már fel kellett volna raknom, már rég megvan, de nem tudom úgy leírni, hogy elégedett is legyek vele. Meg fogok tenni mindent, hogy péntekre extra hosszú részt írjak, addig is itt egy Zsanis. Remélrm tetszeni fog! 😃

Reggel kidobott az ágy. Hajnali fél 5. Remek. Láttam hogy a mellettem fekvő Ádám arcába világít a telefonja. Lassan felemelkedtem a szívem pedig elöntötte a melegség. A közös képeink. De... Mióta van fent?? Szerényen megböktem a vállát mire ijedt arckifejezéssel kérdezte meg: - Mióta vagy fent?? - Most keltem fel. És te mióta vagy fent?? - Hajnali 4 óta. - Értem. Csináljunk valamit mert nem tudok aludni. Megörjít a várakozás. - Rendben. De engem meg te örjítesz meg. - mondta olyan tenyérbenyaló hízelgős arckifejezéssel. - A bókjaidat rakd arrébb. - mondtam miközben az arcon vörösebb lett mint egy katicabogár. - Jó oké. - tette maga elé a kezét megadóan. Egy gyors csókot nyomtam a szájára majd kikaptam pár cuccot a szekrényből. Hogy pólónak mit vegyek föl azt nem tudtam. Csak a cicanaciban voltam biztos. Hirtelen mellém lépett barátom is aki egy rövid válogatás után kikapta a mezét amin a 8-as szám virított. - Vedd fel ezt. Úgyis arra gondoltam mi lenne ha kicsit focizgatnánk. - kacsintott. - Nem tudok focizni. És hideg van. - Jujjujj. Sürgősen focistát kell faragnunk belőled. - mondta olyan izgatottan mintha egy plázacica meglátná az új iPhone-t. Remek.  Gyorsan felkaptam a cuccaim majd letrappoltam a lépcsőn. Felkaptam egy almát majd beleharaptam. Huuuu de jól esett. Később fölkaptunk pár göncöt majd kimentünk a kora reggeli hidegbe. Miközben próbáltam elrugni rendesen a labdát addig egy óvatlan pillanatban Ádám hátraesett. Mikor megfordultam a földön fekvő pasim felé kibukott belőlem a röhögés. Mikor kicsit jobban lettem odamentem mellé hogy felhúzzam. Ám egy óvatlan pillanatban maga mellé rántott és egy ráérős masszív csókot nyomott a számra. A meglepődéstől hirtelen lefagytam de viszonoztam a csókot. Egy ideig még nevettünk a földön majd Ádám felpattant és felvett mint egy hercegnőt. Mondjuk mellette mindig annak érzem magam. Lassan telt az idő. Fél kilencre pedig a kórház előtt parkoltunk. - Biztos vagy benne?  - Igen. Tudnom kell hogy van. - fakadtam ki. Nyugodtan vettem a levegőt. Ádámmal bementünk az ajtón majd elöntött az a bizonyos szorongó érzés. Ettől persze csak felemeltem a fejem és magabiztosan sétáltam Ádám mellett. Kint Balázzsal találkoztunk aki elvezetett minket a kórteremhez amiben Tami feküdt. Lassan léptem be az ajtón. Nem figyelve senkire odalépkedtem Tamihoz. Semmit szólva figyeltük egymást. Majd mindketten sírva fakadva öleltük egymást. Ádám meg Balázs értetlenül figyelték a lányos kitörésünk. Majd egyszer csak elengedtük egymást. És mint egy fegyvert úgy kaptam elő az alkoholos filcem mire legjobb barátnőm arca hirtelen mosolyra derült. Én meg nekifogtam a pingálásnak.  - Ádám. Nemtudom hogy tudnám meghálálnu amit értem tettél. Nagyon köszönöm! - fakadt ki Tami Ádám felé fordulva. - Ugyan - mondta miközben mellettem gugolva figyelte amint a barátnőm lábán lévő kötésre apró vonalakkal mandalát alkotok. - semmiség. Ez volt a második dolog amiben egyáltalán nem kételkedtem. - Mi volt az első? - néztek felé kérdőn Balázsék. - Az hogy mennyire szeretem ezt a dinkát. - felelte. - Mi van velem?? - néztem fel a dinka szó hallatán mire mindenkiből kitört a röhögés. - Jajjj te lány - intézte el ennyivel Ádám majd egy gyors csókot nyomott a számra. Kis ideig még beszélgettünk én befejeztem a mesterművem. - Kész van! - mondtam izgatottan - Hogy tetszik a népnek? - poénkodtam. - Ez. Rohadt. Jó. Lett! - ölelt meg barátnőm. - Mondjuk te nem tudsz rosszat rajzolni. - kacsintott oda barátnőm. - Uramatyám! - mondták a fiúk egyszerre. - Nem is tudtam hogy ilyen szépen rajzolsz. - folytatta Balázs. - Az oké hogy te nem tudtad de még én sem tudtam - mondta Ádám. - Mindegy mostmár tudjátok. - nevettük el magunkat. Hiszen ebben a feszült helyzetben nem nagyon tudtunk mást csinálni.

Zsani szemszög 4.

Sziasztok!
Itt is van a Zsanis rész negyedikje. A drága barátnőm szerintem is szupereket ír, még jobbat, mint én. Jó olvasást hozzá, nyomot hagyjatok magatok után! 😃

A kórházban szomorúan, fájdalommal telve, félve, pánikolva, aggódva de felettébb büszkén figyeltem barátomat ahogy elmegy az orvos oldalán.
- Leülünk? - kérdezte Balázs.
- Aha. - válaszoltam. A bennem lévő érzések fájtak. Kavarogtak. Nyugtalanítottak. Majdnem előtört belőlem egy pánikroham de próbáltam nem Balázs előtt pánikba esni. Mások előtt nem szabad. Mindig ezt mondogatom magamban. Egyszer csak egy hang szólalt meg mellettem.
- Elkapták Noémit. - szólalt meg Balázs akinek egy kis dühroham futott át az arcán. De belőlem kitört amit ki akartam mondani.
- Ő lőtte meg Tamit? Pfuu, hogy csak egyszer lássam még és a szart kiverem belőle meg meg is ölöm ahh!!! - dühöngtem.
Majd a nyomás és a stressz hatására kitört belőlem a bőgés. Balázson láttam azt a fejet amikor nem tud mit csinálni. Inkább megölelt. Nem tudtam olyan nyugodt lenni mintha mondjuk Ádi ölelt volna de most ez van.
- Túléli. Erős lány. Higyjünk benne és minden rendben lesz. - hiába akart megnyugtatni nem ment.
Csak sírtam tovább. Nem törődve a világgal csak ültem és sírtam. Tudni akartam mi van Tamival. Éppen műtik. Semmit nem tudtunk róla. Ha belehal nekem végem van. És ott volt Ádám. Aki megmentheti Tami életét. Aki most ül egy székben és egy cső lóg ki a kezéből. Félelmetes dolgok jutottak eszembe. De elkezdtem magamban dúdolni a számunkat. Ami a miénk. Erre kicsit jobban lettem. Kb. 15 percet üldögéltünk így.
- Köszi. - szólaltam meg majd gyorsan kotorászni kezdtem a táskámban. - Megvan! - kiáltottam fel egy zsepi előrántása kíséretében.
Gyorsan kifujtam az orrom majd gyorsan kidobtam a mellettünk lévő kukába. Majd egymás mellett ültünk. Nem tudtam kivenni semmit az arcából. De nekem ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Ádám. Műtét. Vér. Noémi. Túlélés. Halál. És Tami. Egyszer csak a folyosó felől megjelent egy ismerős alak. Felpattantam és odarohantam. Majd kérdésekkel bombáztuk meg.
-  Mennyit vettek le? Mivan Tamival? Tudsz valamit? -kérdezte Balázs.
-  Jól van? És te? Tart még a műtét? - bombáztam tovább a pulcsijába bújva.
- Kb. 1 liter vért vettek le. Nemtudom hogy mivan vele nem a műtőben voltam. És igen , én megvagyok. A műtét meg ha jól tudom még folyamatban van. - hadarta.
 -  Jesszus haver nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked! - ölelte át Balázs olyan haverosan Ádámot.
- Semmiség. - legyintett majd visszaültünk a székekre. Ellepett az öröm és a nyugalom kényeztető érzése mikor hozzábújtam barátomhoz.
-  Én is nagyon köszönöm! Tudod mennyit jelent nekem Tami. - fakadtam ki és szorosan öleltem magamhoz Ádám még kicsit remegő testét.
- Ssshh Kicsim, jól lesz. - simogatta a hátamat.
Most még az se érdekelt hogy így becéz. Nem szeretem ha becézget de most csak arra koncentráltam hogy jól legyen.
- Hazamentek vagy maradtok még? - kérdezte Balázs.
- Maradunk. Legalább addig, míg vége nincs a műtétnek. - jelentettem ki szipogva.
Pedig az ötlet az volt hogy ellentmondást nem tűrő hangom mondom ugyan ezt de az nem sikerült.
- Oké. - sóhajtott egy nagyot Balázs.
Még 20 idegroncsoló perc. Kegyetlen soknak tűnt. Fél fülünkben Ádámmal a zenénk szólt. Egyszer halvány pillantást vetettem Balázsra akire kicsit aggódva pillantottam. Hisz tudom milyen fontos neki Tami. Csak egy apró biccenést kaptam vissza de az is bőven elég volt. Gondolataim a kacifántos nevű doktor zavarta meg. Ami most jól jött.
- Jó hírrel jövök. - kezdte. -  A kisasszony túlélte a műtétet és az állapota is stabil. - itt képszakadás.
Csak a saját fejemben zúgó gondolatokra figyeltem. Tami jól van. Túlélte a műtétet. Az állapota stabil. Ádám megmentette. Ezek a dolgok zakatoltak a fejemben. Folyamatosan. Csak annyit hallottam meg hogy holnap a reggel 7 órás vizsgálat után majd jöhetünk. Gyorsan elköszöntünk majd Balázst elfuvaroztuk a kocsijáig. Innen kezdve ketten ültünk az autóban.
- Valami baj van hogy ennyire elkószáltál a gondolatokban? - szakította meg a gondolatmenetem Ádám aki továbbra is az utat nézte.
- Semmi érdekes. Csak eszméletlenül büszke vagyok rád. Megmentetted a legjobb barátnőm. Még mindig nem fogom fel teljesen.
- Figyelj. Ez volt az a dolog az életemben ami a második legkevesebb gondolkozást ígényelt volna.
- És mi volt az első? - néztem rá hatalmas barna szemeimmel.
- Az hogy mennyire szeretlek. - állította le a motort majd magamhoz húzva egy érzelmes csókot nyomtam a szájára. Beérve egy langyos kád vizet engedtem amiben elpancsoltuk az időt. Mire kiszáltunk volt Ádámnak egy üzenete.
- Holnap fél kilencre megyünk a korházhoz. - mondta el Ádám az üzenet lényegét.
- Akkor aludjunk én hősöm. - mondtam poénosan Ádámnak majd a csillagokat figyelve nagy nehezen elaludtunk.

Tizenhatodik rész

Sziasztok!
Itt is van a következő részt. Egyszerűen nem tudtam, hogy hol hagyjam abba. Annyi ihletem volt, hogy az még nekem is hihetetlen. Na jó olvasást, hagyjatok magatok után nyomot! 😃

*Balázs*
Mikorra odaértem Tami munkahelyére már kishíján agyvérzést kaptam. Meg idegösszeomlást annyira féltem. És nem válaszolt egy SMS-re sem. Csak túlélje.. Istenem csak túlélje... Még az úton hívtam Ádámékat, hogy legyenek készen, ha akarnak jönni és Zsani hangját hallottam, hogy azonnal öltöznek és várni fogják, hogy melyik kórházba kell majd menni. Hívtam Hajnit is, Tami anyukáját de ők épp Miskolcon vannak szóval max éjjelre érnek vissza. De azt mondta, hogy sietni fognak. Ahogy beértem a parkolóba, rögtön pattantam is ki és mentem a mentőhöz.

-Jó estét! Dzsudzsák Balázs vagyok, Tamara barátja. Hogy van?-kérdeztem idegesen.
-Instabil az állapota, nagyon sok vért vesztett. És nullás a vércsoportja, ami nagyon ritka. A kórházban is elég kevés van és a hölgy műtétre szorul. Esetleg önnek ilyen vére van?
-Nem. De tudom, hogy kinek lehet. Induljunk a kórházba, odahívom őt is.-ezzel felléptem a mentőbe és megpillantottam Tamit.
Lélegeztetőgépen volt és szörnyen nézett ki a jobb lába. Tiszta vér volt.
-Jesszus...-suttogtam magamba majd előkaptam a telefonom és tárcsáztam is vele.
Hamar lerendeztem a hívást, így már csak a szerelmemre figyeltem.
-Uram, ez itt a barátnője telefonja. Szerintem jobb ha önnél lesz.-ezzel átnyújtotta nekem a készüléket.
Hamar bent voltunk a kórházban, ahol Zsaniék már vártak ránk. Ahogy észrevettem, őket is megviselte ez az egész.
-Sziasztok-sétáltam hozzájuk.
-Szia. Mi van Tamival? Hogy van?-támadott le Zsani, aki a sírás határán állt.
-Műteni fogják. A golyók benne maradtak, ki kell szedni őket. És nagyon sok vért vesztett.-ekkor megjelent mellettünk egy orvos.
-Jó estét! Dr. Czerny Erik vagyok, én műtöm perceken belül Füredi kisasszonyt. Ki az aki vállakozott, hogy tud adni nullás vért?-nézett ránk.
-Én.-szólalt meg Ádám.
-Akkor jöjjön uram.
-Vigyázz magadra!-engedte el a barátnője.-Szeretlek.
-Én is téged.-ezzel elindult a doktor úrral.
-Leülünk?-kérdeztem Zsanit.
-Aha.-válaszolt majd legördült egy könnycsepp az arcán.
Ellépkedtünk a székekhez, majd leültünk. Már elmormogtam az orrom alatt az összes imát, hogy Tami túlélje ezt az egészet. Ekkor jött egy SMS Feritől, hogy elkapták a nővérét, Noémit meg a társait is. Válaszoltam neki, hogy köszönök mindent és ha tud, valamelyik nap ha gondolja bejöhetne.
-Elkapták Noémit.-szóltam Zsaninak.
-Ő lőtte meg Tamit?-nézett rám.-Pfuu, hogy csak egyszer lássam még és a szart is kiverem belőle meg meg is ölöm és ahhh!!-dühöngött-Tami nekem olyan, mint a testvérem. És ha meghal, akkor nem is tudom mi lesz velem.-mondta majd zokogásban tört ki.
Nem tudtam mit tenni, átöleltem.
-Túléli. Erős lány. Higyjünk benne és minden rendben lesz.-próbáltam nyugtatni de csak sírt.
Gondoltam ki kell magát sírnia, így hagytam. Talán negyed órát ülhettünk így, majd elhúzódott.
-Köszi.-törölte meg a szemét és a táskájában kezdett kotorászni.-Megvan!-húzott ki egy papírzsebkendőt amibe rögtön bele is fújta az orrát.
Ezután csendben ültünk egymás mellett és egy kis idő után megjelent Ádám.
-Mennyit vettek le? Mi van Tamival? Tudsz valamit?-támadtam le.
-Jól van? És te? Tart még a műtét?-tette ugyanazt Zsani mint én.
-Kb. 1 liter vért vettek le. Nem tudom, hogy mi van vele nem a műtőben voltam. És igen, én megvagyok. A műtét pedig ha jól tudom még folyamatban van.-hadarta.
-Jesszus, haver nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked!-öleltem át Ádámot olyan haverosan.
-Semmiség.-ezzel elengedtem és visszaültem az eddig koptatott székre.
-Én is nagyon köszönöm! Tudod, hogy mennyit jelent nekem Tami-fakadt megint sírva mostmár a barátja vállán Zsani.
-Ssshh Kicsim, jól lesz. Biztos vagyok benne.-simogatta a hátát Nagy.
-Hazamentek, vagy maradtok még?-néztem rájuk érdeklődve.
-Maradunk. Legalább addig, míg vége nincs a műtétnek.-vágta rá még kicsit szipogva a szerelmem barátnője.
-Oké.-sóhajtottam.
Még vagy 20 percet ülhettünk ott néma csendben mikor megpillantottuk a felénk közeledő doktor urat.
-Jó hírrel jövök.-kezdett bele a mondanivalójába-A kisasszony túlélte a műtétet és az állapota is stabil. Köszönjük a vért amit adott, hogy megmentsük-nézett itt Ádámra.
-Mikor lehet hozzá bemenni?-kérdeztem.
-Mivel most végeztünk, még nem lehet. Holnap reggel 7-kor lesz egy vizsgálat és még minimum egy hétig bent kell tartanunk. De a holnapi vizsgálat után már bármikor be lehet menni. Szóval, azt ajánlom, hogy menjenek haza, pihenjenek és holnap jöjjenek be.
-Rendben, köszönjük szépen. Viszontlátásra!-köszöntem el.
-Viszlát!-tették ugyanazt Zsaniék amit én.
-Eltudtok dobni Tami munkahelyéig? Ott maradt a kocsim.
-Persze haver!-veregetett vállon Ádi.-És látjátok, megmondtam, hogy jól lesz.
Kiléptünk a kórházból a csípős hidegbe és bepattantunk a kocsiba. 10 perc múlva már a saját járművemben tartottam hazafelé. És Móni odaadta Tami otthagyott cuccait amit hazaszállítottam. Otthon elmentem zuhanyozni, bekaptam valami kaját, küldtem üzenetet Hajninak, hogy holnap tudnak bemenni hozzá a kórházba délután. Igen, a délelöttöt kettesben vagy négyesbe Ádiékkal szeretném tölteni. Utána lefeküdtem aludni. Vagyis befeküdtem az ágyba, mert annyira megszoktam, hogy itt fekszik mellettem a szerelmem, hogy nélküle egyszerűen nem tudtam aludni. Így forgolódással és óranézegetéssel telt az egész éjszaka.

*Reggel*
Már hatkor indulásra készen voltam és fogalmam sem volt, mivel üssem el az időt. Átnéztem még egyszer, hogy mit viszek be Taminak. Ruha, telefon, töltő, Mp3 lejátszó, fülhallgató, könyv, innivaló és egy kis reggel csinált fánk. Igen, kb négykor már kikeltem az ágyból és nekiálltam fánkot sütni. Nem tudom, hogy ébren lesz-e már de azért viszek neki. És amennyit tudok, bent leszek majd vele. Zsaniékkal le lett beszélve, hogy fél kilencre lesznek a kórházban. Mikor már vagy 5x megnéztem, hogy minden megvan-e fél hét volt. Komótosan elindultam otthonról, de így is háromnegyed hétkor már a recepciónál voltam eligazításért. Azt mondták, hogy várjam meg Dr. Czernyt és elmond majd mindent. Így hát vártam. És vártam és vártam. Negyed nyolc körül megpillantottam a közeledő orvost.
-Jó reggelt Doktor úr!-köszöntöttem-Esetleg, bemehetnék már Tamihoz?
-Önnek is jó reggelt! És természetesen. Jöjjön, megmutatom hol a kórterme.-ezzel elindultunk-Már ébren van, de nagyon fáradt, hisz elég sok vért vesztett. Még a nap folyamán több vizsgálat is lesz csak azért, hogy minden jól menjen. Na itt is vagyunk.-nyitott be a szobába.
Tami épp az ablak felé volt fordulva természetesen csak fejjel. És szerencsére nem sokkolt annyira a látvány mint amire számítottam. Szépen be van kötve az egész jobb lába. De végig. Csak a lábfején nincs kötés.
-Kisasszony, vendége van.-szólt neki az orvos mire felém fordította a fejét.
-Szia.-köszönt.
-Szia!

*Tami*
Reggel egy idegen ágyban ébredtem ahol egyedül voltam. Mikor kinyitottam a szemeim, észrevettem, hogy a kórházban vagyok. Ekkor beugrott. A SPAR-ban kétszer lábon lőtt az a nyomorult nővérem. Bosszút állt Péterért. És ez után képszakadás mostanig. Lenéztem a sebesült lábamra és észrevettem, hogy be van kötözve. Megpróbáltam megmozdítani de annyira fájt, hogy inkább hagytam a fenébe. Ekkor belépett egy orvos.
-Szép jó reggelt kisasszony! Nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar ébren lesz. Dr. Czerny Erik vagyok, én műtöttem meg tegnap.-nyújtott kezet-Az egyik barátja adott vért, mert nem volt elég az ön vércsoportjában.
-Ki volt az?-szólaltam meg.
-Nagy Ádám.-jesszus, ezt hogy fogom én meghálálni neki?-Na de most elvégzünk egy vizsgálatot, utána pedig 3 óránként megnézzük magát.
-Elnézést, de tegezne ha kérhetem? Csak 20 éves vagyok.
-Persze.-ezzel bejött még két nővér Dr. Cerny segítségére.
Szerencsére hamar végeztünk. Mikor egyedülhagytak, rámtört a "nagyon hiányzik Balázs, Zsani meg még Ádam is" érzés. És úram atyám, anyáék hol vannak? Tudnak erről? Noémivel mi van? Elkapták vagy még mindig szabadon van? És én ma találkoznék Petivel is! Megígértem neki... Kinéztem az ablakon és láttam, hogy az idő se a legjobb. Szürke az ég, és még nincs is teljesen nappal. Hát igen, december van és elvileg korán reggel. Bár a telefonom sincs nálam amit eléggé hiányolok, mert hogyan fogok így kapcsolatot tartani bárkivel is? És ekkor nyílt az ajtó, de nem néztem oda.
-Kisasszony, vendége van.-szólt Dr. Czerny.
Erre odakaptam a fejem és megláttam ki jött. Magamban ezerszer hálát adtam az Istennek és persze neki is.
-Szia.-köszöntem, de legszívesebben felpattantam volna, hogy a nyakába ugorjak.
-Szia.-reagálta le.
-Én most megyek is, van még egy pár betegem.-ezzel el is hagyta a szobát Erik.
-Hogy vagy?-tett le egy kosarat (??) az ágy mellé.
-Élek, mint látod. De a lábam nagyon fáj. És az mi?-mutattam az elöbb említett tárgyra.
-Jaa, csak hoztam neked friss fánkot, üdítőt, ruhákat meg még egy pár dolgot amire szükséged lehet.-magyarázta.
-Tudod mire van most szükségem?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Mire?
-Rád.-válaszoltam, mire odajött és megcsókolt.
Többször.
-Köszönöm.-suttogtam.
-Mit?
-Azt, hogy itt vagy nekem. De fel akarok kelni.
-Ki van zárva. Az orvos nem mondta, hogy felkelhetsz.
-De nézd, ott vannak mankók!-mutattam a sarokba.-Ha azzal járkálok akkor nem terhelem a jobb lábam. Kérleeek!-könyörögtem.
-Elmegyek, hátha megtalálom a dokit és megkérdezem, hogy felállhatsz-e. Addig itt van fánk, egyél.-adott nekem egy dobozt.
-Még légyszi, a telómat is add idee. Írni akarok Zsaninak meg Ádámnak. Meg anyáéknak. Gondolom tudnak erről és csak tudatni akarom velük, hogy jól vagyok. Meg a haverommal is lemondom a talit, mert így lehetetlen.-magyaráztam.
-Tessék.-adta át a kért eszközt.-Sietek vissza!-adott még egy csókot, majd távozott.
Elkezdtem enni a sütit amit hozott nekem és bekapcsoltam a telóm. Volt már 2 nem fogadott hívásom Petitől és egy új üzenetem is, amiben azt írja, hogy délután 4-kor vár a Blahán. De mennék, Istenem de mennék! Először anyának írtam, hogy élek, megvagyok és délután ha ráérnek Larávak bejöhetnének. Aztán Zsani. És Ádám akinek vagy 20x leírtam, hogy köszönöm. Aztán megcsörgettem Own-t és szerencsémre fel is vette.
-Szia Csajszi! Akkor áll a tali?-köszönt.
-Szia Peti. Figyi, van egy picike probléma. Szóval tegnap combon lőttek, túlestem egy műtéten és kórházban fekszem ahonnan egy ideig nem szabadulok.-meséltem.-És el nem tudod képzelni, hogy mekkora lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem tudok menni.-szomorkodtam.-Peti, itt vagy?-szóltam bele mert nem válaszolt.
-Igen, csak úristen.. Elöször is, jajj mindegy majd megbeszéljük délután.
-De Peti, most mondtam, hogy nem tudok menni.
-És azt ki mondta, hogy én nem mehetek? Vagy látni se akarsz?
-Jesszus, dehogynem! Akkor várlak majd. Tudod a címet? Mármint a kórházét?
-Ki Google-zom 2 perc alatt. Szóval nincsen gond.
-Okés. És jajj Peti, lenne egy óriási kérésem. A hugom 17 éves és óriási rajongód. Esetleg ha megkérem a barátomat, hogy hozza el otthonról az előre megvett OwnMcKendry-s pólót akkor aláírnád?
-Ez hülye kérdés volt.
-Jó na. Na mennem kell, jön az orvos, hogy mankóval felállhatok-e.
-Rendben, ezután már amennyire tudsz vigyázzál magadra! Délután tali! Szia!
-Te is vigyázz magadra, csumi!-és bontottam a vonalat és ezzel egyidőben meg is érkezett a doktor úr.
-Nem is tudom, hogy jó ötlet-e.-kezdett bele.
-De kérem! Fogat is kéne mosnom, fésülködnöm meg egyebek! Dzsudzsi úgyis figyel rám délelött. Legalábbis remélem.
-Igen, így lesz.
-Hát, nem vagyok biztos benne, hogy jót cselekszem, de tessék.-tette az ágy mellé a segédeszközt.-De ha valami van, azonnal szóljanak!-és el is hagyta a szobát.
-Na akkor én fel is kelek.-kezdtem el feltápászkodni ülő helyzetbe.-A franc, hogy sín is van mellette! Így be se tudom hajlítani a lábam!-hitetlenkedtem már félig ülve.
-Jajj, segítek!-lépett mellém a barátom.
-Köszi. Leülsz?-veregettem meg magam mellett a helyet, mire azt elfoglalta Bazsi, én pedig a vállának dőltem.
-Amugy tegnap míg nem voltam magamnál mi volt?-érdeklődtem.
-Idegeskedés, sírás, aggódás, reménykedés és öröm mikor megtudtuk, hogy túlélted.
-Te bent voltál a kórházban míg műtöttek? És még ki?
-Egyértelműen itt voltam. És ugyebár Ádám adott vért neked, mert olyan szar ez a hely, hogy nincs elég. És mivel Ádi itt volt, Zsani is itt volt. De ő nagyon ki volt. Ja, és elkapták a nővéred meg a nem tudom kicsodákat akikkel volt.
-Végre! Dögöljön meg az a rohadék!-törtem ki-De jesszus.. Ha ezt megakadályozhattam volna, hogy ezen menjetek keresztül főleg miattam..-suttogtam majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Naa, Cica nincs baj. Érted amugy is bármit. És élsz és mi is jól vagyunk.-ölelt át Bazsi.
-Igaz. Élünk és nincs bajunk. Ez a fő.

Zsani szemszög 3.

Sziasztok!
Hozok is egy Zsani szemszöget. Pénteken pedig ha minden jól megy, akkor jön a kövi rész. Remélem ezek is tetszenek nektek, jó olvasást! 😃

1-0 a Braziloknak. Nemár. Lent sokat vártunk miután barátaink kiértek az öltözőből. Ezek után Balázsék hazafuvaroztak minket. Otthon fáradtan zuhantunk össze a kanapén. Ádám fapofával kapcsolgatta a TV-t miközben a fejét az ölembe hajtottam.
- Ne csüggedj. Örök legjobb vagy. - suttogtam oda neki mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Kicsit később már az ölemben durmolt. Lassan kikászálódtam de csak ennyit hallottam:
- Hé. Elmegy a legjobb párna a világon. Most szomorú leszek.
- Nyugi. Inkább menj fel mert még van egy kis lecóm meg zuhanyozni is akarok.
- Hát oké - mondta kicsit komoran. Miután végeztem a dolgaimmal befeküdtem Ádám mellé aki meglepett. Nagyon.
- Ezek mik? - mutattam a plafonon foszvoreszkáló csillagokra.
- Ezek a szerencse csillagaink - mondta mosolyogva.
- Úristen. Ezek csodálatosak! - bújtam hozzá.
Annyira mesébe illő volt. Csak remélni tudtam hogy ez nem álom. Közben pontosan tudtam hogy  nem az. Elővettem a telefonomat és benyomtam egy random zenét amiről tudni akarom hogy a mi dalunk. Az egyetlen electro szám amit szeretek.
 - Mit hallgatsz ennyire??
- Alan Walker - Sing me to sleep
- Mutika - odaadtam a fülhallgató egyik felét neki.
- Ez nagyon tetszik. Ez a mi dalunk.
- Rendben. - mosolyogtam rá majd még kicsit beszélgettünk a csillagok figyelése közben.
Nemtudom mikor de egyszer csak elaludtunk. Másnap reggel gyanútlanul suliba mentem majd gyanútlanul tanultam gyanútlanul figyeltem és gyanútlanul mentem haza. Egyszer csak Balázs hívta Ádámot aki nagyon elkomorodott. Bontotta a vonalat majd felém fordult.
- Hatalmas baj van.
- Mi történt?
- Tamit meglőtte valaki a lábánál.
- MIVAN??? - kiáltottam el magam majd rámjött a sírógörcs.

 Ádám nem tudott mit csinálni. Átölelt és nyugtatott. De én csak sírtam. Semmit nem tudtam. Hogy pillanatnyilag mivan. De valamiért sejtettem hogy az egyetlen drága nővére volt. Nemtudom miért. De szinte biztosra vettem.

Tizenötödik rész

Sziasztok!
Most hamarabb kész lettem a résszel és egyszerűen nem bírok várni azzal, hogy feltegyem. Inkább nem is mondok semmit a részről, mert azzal elmondanék valami fontosat. Csak annyit, hogy a youtubeos akit megemlítettem benne, csak a kedvenc vidisem és sajnos nem ismerősöm. Pedig milyen jó lenne.. 😁 Na nem húzom tovább az időt, jó olvasást hozzá, hagyjatok magatok után nyomot! 😃

-Szerintetek ki nyer majd?-súgom oda meccs közben a csajoknak.
-Nagyon szurkolok a srácoknak, de szerintem nem olyan jók, hogy megverjék a Brazilokat. Ott van Neymar is.-mondta Zsani.
-Dettó.-értett egyet Rita.
-Szerintem is igaza van Zsaninak.-bólogatott Zita.
-Oké. Na nézzük.-koncentráltam már a pályára.
A csapat nagyjából csak védekezett, de egyszer-egyszer volt helyzetük az első félidőben. De a félidő végén még 0-0 volt az állás.
-Lemegyünk a fiúkhoz?-nézett ránk Rita.
-Aha.-vágtuk rá egyszerre.
Elindultunk lefelé, hogy bíztassuk a fiúkat. Pár szót váltottunk velük de aztán bementek az öltözöbe gőzöm sincs minek. Így hát visszamentünk a lelátóra. A csajok dumálgattak, én pedig megírtam Bencének a címemet, hogy hová küldje a meghívót és hozzátettem, hogy remélem nem haragszik ha eljön velem Dzsudzsi. 2 percre rá jött is a válasz, hogy köszöni szépen a címet, még ma feladja a lapot és nyugodtan vihetem Balázst. Mikorra ezzel végeztem, a fiúk már sétáltak a pályára. A barátjaink még hátrafordultak, integettek nekünk és mutattak egy-egy szivet. Mi is ugyanezt tettük.
-Jesszus, de aranyosak!-mondta Zsani.
-Jaja.-válaszoltunk mindannyian egyszerre.
Sajnos, a második félidő elején bekövetkezett, amire nagyon számítottunk. A brazilok lőttek egy gólt. Így hát vezettek. És nekik ez bőven elég is volt ezen a meccsen, így már csak hátul voltak védeni. És azt a sorfalat, amit álltak, egyszerűen lehetetlen volt "áttörni". Az összecsapás tehát úgy zárult, hogy kikaptunk 1-0-ra. Egyre jobb a válogatottunk, de ilyen csapatot, mint a mostani ellenfél, sajna még nem tudott megverni. Mikor a bíró lefújta a találkozót, a fiúk csalódottan rögtön be is mentek az öltözőbe. Sajnáltuk őket, nagyon. Mindent beleadtak, de nem sikerült.
-Menjünk, várjuk meg őket az öltözőnél!-dobtam fel az ötletet.
-Nyomás!-kapta fel a cuccát a drága barátnőm és már sietett is lefelé.
Rita, Zita és én követtük.
Már vagy fél órája várhattunk ott, de még senki nem jött ki.
-Hallod, ezek beköltöznek oda?-kérdezett Zsani.
-Honnan tudjam.-tártam szét a kezeim, mire Dibusz lépett ki.
-Sziasztok!-köszönt szomorkásan-A többiek is lassan készen vannak. Már ha rájuk vártok.
-Köszi az infót! Nagyon szar a hangulat?-tettem fel kicsit parázva a kérdést.
-Eléggé. Mindig ilyen, ha kikapunk. És persze én, mint kapus magam hibáztatom a legjobban, mert én nem voltam elég jó ahhoz, hogy kivédjem.-magyarázta.
-Ugyan már! Régen, nagyon régen én is fociztam. Hobbiból. És rohadtul nem lehet minden labdát kivédeni! Fizikai képtelenség. Ne hibáztasd magad miatta, védők is vannak. Egyszerűen csak régebb óta űzheti valaki ezt a sportot és akkor gyakorlottabb. Vagy nemtudom. A lényeg, hogy nem hibás senki. Ez a meccs nem jött úgy össze és ennyi. Majd a következő.-mosolyogtam rá bíztatón.
-Te fociztál?-lépett ki Balázs és még majdnem az egész csapat.
-Olyan meglepő? Kosaraztam meg röplabdáztam is. Bizonyíthatja!-mutattam a barátnőmre.
-Így volt!-állt mellém.
-Egy edzésen állj már be!-kért Gera.
-Hülye! Dehogy állok be, csak leégetném magam! Tényleg rég fociztam és kapus voltam. És NŐI csapatban. Még a végén eltörnétek valamimet!-döbbentem le.
-Nemiiis. Dzsudzsák, szólj már a csajodra!-kezdett nyávogni Zoli.
-Ha nem szeretne, akkor nem. Ennyi, nincs vita.-intette le Gerát Bazsi majd mellém lépett és átkarolta a derekam.
-Ádi, megyünk? Lassan elmegy a hangom, szeretnék inni otthon teát!-sétált Zsani a párja mellé.
-Menjünk kicsim. Csősztök!-intett a többségnek Ádám.
-Várjatok, megyünk veletek! Úgyis egy ideig együtt megyünk. És nálunk van kocsi!-vetetten fel egy ötletet-Sziasztok!-intettem a srácoknak Balázzsal együtt, majd Zsaniék társaságával elindultunk haza.
Őket egyenesen hazadobtuk, mert láttuk Ádin is meg Zsanin is, hogy eléggé fáradtak és ezután nem sokkal mi is otthon voltunk. Vagyis fél kilenckor.
-Na Cica, mesélj szépen mi volt ma Alexxel.-kezdte Dzsudzsi.
-Elöbb elmegyek zuhanyozni. Vagyis rendelek pizzát és utána megyek zuhanyozni.-nyúltam a telefonom után-Mi a száma a pizzázónak?
-Add azt a telefont, elintézem. Milyet kérsz?
-Négysajtosat és ha már te intézed, akkor hívd a tiédről. És köszii.-adtam egy puszit a szájára és a fürdő felé vettem az irányt.
De Balázs visszahúzott, és adott egy elég érzelemdús csókot. Majd még egyet. És még egyet. Össze kellett szednem az összes önuralmam, hogy elhúzódjak tőle.
-Drágám, ha így haladunk, se tusolni nem fogok és nem is eszünk.
-Nem érdekel.-és újra megcsókolt.
-Kérlek! Sietni fogok ígérem! Addig gyorsan intézd el a telefont és zuhizz le te is. Légysziiiii!-néztem rá bociszemekkel.
-Hát, rendben Cica. De elötte még egyet.-erre megcsókoltam, majd indultam végre megtisztítani magam a ma összeszedett mocsoktól.
Miközben folyattam magamra a vizet, jelzett a telefonom, hogy Facebookon üzenetem érkezett. Per pillanat nem tudtam megnézni, de még sietősebbre vettem a tempóm. Még gyosr hajmosás, törölközés, nagyjából be is szárítottam a hátközépig érő loboncom amit szerintem le fogok vágatni valamennyire. Valamikor. És eszembe jutott, hogy itt a december, Dzsudzsi szülinapja, a karácsony. Basszus! El is felejtettem eddig mindent! A hugom ajándéka rögtön tudtam mi lesz.  Anyáé is biztos hamar meglesz. De hogy Balázsnak mit veszek szülinapjára meg karácsonyra, arról fogalmam sem volt. Hisz neki mindene megvan. Majd elmegyek a városba nézelődni, hátha találok valamit. A telefonomat nyomkodva léptem ki a fürdőből, mert megnéztem, hogy ki hagyott nekem üzenetet. Egy haverom volt aki kb. 2 éve Debrecenbe költözött, hogy jön fel szombaton fotózásra és jó lenne találkozni. Hát, igen, nem sokszor fordulok meg Debrecenben ahogy ő sem Pesten. Én nagyjából minden nap látom őt, mert elég híres youtuber lett belőle, de ő nem igen lát engem. Szóval rögtön válaszoltam Petinek, hogy írjon, hogy hol és mikor legyek és ott leszek. Beszaladtam a szobába, feltettem töltőre a telefonom és indultam lefelé abban a reményben, hogy Balázs is készen van. Mikor a nappaliba értem, megpillantottam a szőke hajat a kanapé háttámlája felett.
-Na végre már Cica!-karolt át Dzsudzsi mikor leültem a kanapéra.
A szokásos pizsamájában volt. Vagyis boxerben.
-Mikor jön meg a pizza?-néztem fel rá.
-Úgy kb. még 10 perc. Addig pont el tudod mondani mit csinált ma veled a "Jófej gyerek"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
-Oké...-sóhajtottam majd elmondtam mindent.
-Szóval nem tud nélküled élni?-húzta fel a szemöldökét Bazsi-Mondjuk én se tudnék de az más.-legyintett.
-Mint hallottad így van. Ja és január 30.-án megyünk Pécsre esküvőre.-jelentettem ki.
-Mivan? Kinek az esküvőjére?
-A fogadott bátyáméra. Annyira örülök, hogy van neki valaki. Mert, hát nem egészséges. Szegény 12 éves kora óta vak. Semmit sem lát. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy talált magának egy lányt aki megbecsüli.-mosolyogtam.
-Szegény. De szerencséje van.-erre csöngettek.
-Végre a pizza! Ki fizeti?-nyúltam az asztalon heverő pénztárcámért.
-Én.-zárta le a még el nem kezdődött vitát a barátom majd már az ajtóban is termett.
Hamar lerendezte a pizzafutárt és mellém telepedett a két dobozzal és átnyújtotta nekem az egyiket.
-Köszii!-adtam egy puszit az arcára majd elkezdtem enni-Hallgassunk közbe zenét! Énekelni van kedvem!
-Oké!-tette le a pizzát majd az ölébe vette a laptopot.-Mit kapcsoljak?

/Szerkesztői megjegyzés: Igen, tudom ez a kép nem este van meg nem is passzol igazán ehhez de úgy mégis elfogadható. Remélem 😃/

-Falling in Reverse-Brother.
-Oké.-ezzel gyorsan begépelte és elindította a számot.-De szomorú..
-Tudom. De szeretem és a szöveg is megy.
-Akkor énekelj!-mosolygott.
Így, éneklősen megvacsorozátunk, majd én felmenten a szobába és bedőltem az ágyba.
-Elszöksz mellőlem? Ennyire ilyesztő vagyok?-dőlt mellém Dzsudzsi sok helyet hagyva köztünk.
-Dehogyis.-bújtam oda hozzá.-Ja azt elfelejtettem mondani, hogy szombaton találkozok Petivel, egy debreceni haverommal aki 2 éve költözött oda. És kiskorunk óta jóba vagyunk. És ő is olyan rocker féleség mint én. És youtuber. Nézd majd meg nyugodtan, OwnMcKendry néven megtalálod. A reakcióvideóit ajánlom, azok haláliak.-kezdtem nevetni.
-Okés. De ma akkor az enyém vagy? És holnap meló után? Meg reggel?
-Igen.-néztem a szemébe.
-Hmmm...-ezzel megcsókolt.
Még egy darabig fent voltunk, aztán olyan 11 körül elaludtunk.

*Másnap*
-Igen, sietek haza. Szeretlek, vigyázz magadra, csók!-tettem le a telefont és beléptem a SPAR-ba.
Reggel rossz előérzettel keltem, de mostanra ez szertefoszlott. A reggelem tökéletes volt a barátom társaságában, bár sajnálom, hogy nekem suliba, majd melózni kellett mennem.
-Sziasztok!-köszöntem a raktárba a munkatársaimnak.
-Hali, Tami!-jött oda Móni-Figyelj, tudnál pakolással kezdeni, aztán beülni a kasszába? Szólok mikor, csak nem lesz késöbb elég ember a pénztárhoz.-húzta el a szájat.
-Természetesen. Hol kell pakolni?
-Az édességeknél a polcokat feltölteni. Ott vannak a cuccok, ha azzal kész vagy 10 perc szünet aztán a 3-as kassza.-magyarázta.
-Okés. Átveszem a cipőm meg a pólóm és indulok is.-ezzel előhúztam a melós ruhám a tatyómból és a WC-be siettem.
A polcrendezéssel körülbelül 2 óra alatt végeztem, azaz délután 5 körül lehetett az idő. Nagyszerű, még 3 óra a pénztárban. Ittam, megettem a maradék szendvicsem és mentem a kasszába. Másfél órája ültem és szolgáltam ki a vevőket, mikor 3 fekete ruhás alak berontott az üzletbe.
-Mindenki álljon meg ott ahol van, vagy szétlövöm!-hallottam meg egy ismerős női hangot.
Félve elfordítottam annyira a fejem, hogy kicsit is lássam őt. Az a testalkat.. Az a hang... Noémi!
-Pakoljátok a kasszákat!-intett a két társának.
El sem hiszem, hogy ide süllyedt a nővérem. Nem tudom milyen indulat vezérelt, de kicsaptam az ajtót ami mögöttem volt, és a nem messze lévő raktár felé rohantam. Ekkor egy durranás és éles fájdalom hasított a jobb lábamba a térdem fölé hátul. Majd rögtön még egy.
-A k*rva életbe!-morogtam magamba és megpróbáltam mozdulatlan maradni.
Nehezen kihalásztam a zsebemből a telefonom. Kezdtem fáradni, és a lábamból csak úgy ömlött a vér. Gyorsan írtam egy SMS-t Balázsnak amiben ez állt:
Drágám!
Azonnal küldd Feriéket a SPAR-ba, ahol dolgozom! És hívj ide mentőt is, lőtt sebem van! S.O.S.! Szeretlek.
És azt az utolsó szót azért volt nagyon szükséges odaírnom, mert nem voltam biztos abban, hogy túlélem ezt. Visszatettem a telefonom a zsebembe, nehogy észrevegye Noémi, hogy nálam van. Éreztem, hogy rezeg. Sokszor. Gondolom Balázs válaszolt. Ekkor meghallottam cipő kopogását ami felém tart.
-Na mivan hugi? Remélem, tudod, hogy miért kapod ezt.-fordított hátra a hajamnál fogva Noémi.
-Talán, mert azt a rohadékot börtönbe juttattam, aki megölte az apám?!-sziszegtem.
-Ő az apád! Nem az a nyomorult aki meghalt!-üvöltötte az arcomba-De nem öllek meg. Kínlódj csak míg meghalsz!-ezzel belerúgott a meglőtt lábamba, amit alapból majd széthasított a fájdalom.
De válaszolni már nem tudtam, folyt össze minden, a szemhéjaim nehezedtek. Még halványan meghallottam a szirénákat és, hogy talán Noémi kiált valamit de aztán elsötétült a világ.
Talán örökre.

Tizennegyedik rész

Sziasztok!
Igen, igen tudom, hogy késtem. Megint. De ha tudtam volna, tegnap is felteszem a részt, csak az a bökkenő volt, hogy nem volt net. Se tegnap, se ma. Csak így estére jött vissza. De egy kérdéssel fordulnék hozzátok. Eddig nem tettem képeket a részekhez és gondoltam megkérdem tőletek, hogy maradjon-e így vagy tegyek a többi részhez képet? Mert még elég sok lesz. Na de tovább nem húzom a szót, jó olvasást! 😃

A meccs napja. Már annyira igzulok, hogy jól sikerüljön nekik! Ma suliba se megyek és melóba se. Meg van beszélve, hogy majd szombaton leszek délutános műszakban a SPAR-ban. 8-kor szólt az ébresztő. Igaz, hogy csak délután 6-kor kezdődik a meccs, de a fiúknak 3-kor ott kell már lennie edzésen. Én csak olyan 5-fél 6 körül leszek ott, mert megbeszéltem Alexxel, hogy ma tudunk találkozni. Remélem nem akar elrabolni vagy valami és rövid lesz. Nem messze a Groupamától találkozunk egy kávézóban. Azért kicsit kíváncsi vagyok mit akar, így 7 év elteltével.
-Cica, biztos találkozol ma azzal a gyerekkel ahelyett, hogy eljössz az edzésre?-ült le mellém a kanapéra Bazsi.
-Igen. És légyszi, légyszi ne haragudj. Majd valahogy kárpótollak valamivel vagy nem tudom.
-Hmmmmm... Van egy ötletem!-nézett rám.
-Este. De azt ígérd meg, hogy míg nem vagyok ott, nem töröd magad össze!-fúrtam a tekintetem az övébe.
-Megteszek minden tőlem telhetőt.
Na ez nem annyira bíztató. Tudom, hogy mindegyik sportban van veszély arra, hogy összetöri magát, de én akkor is nagyon féltem Balázst.
-Oké.-sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem.
-Te pedig azt ígérd meg, hogy nem engeded Alexnek, hogy rádmásszon de ha megteszi, akkor tökön rúgod.
-Ezt viszont én megígérem. Haragudtam rá nagyon. Még most is valamennyire. Annyit sírtam miatta meg szenvedtem, hogy el sem tudja képzelni. Pedig csak 13 éves voltam.
És ahogy ezeket elmondtam előtörtek az emlékek. Mikor Tomi egy kosár edzés után elmondta neki, hogy szeretem. És megvárt. Meg mikor megölelt. A Facebookos beszélgetések. Hogy egyszer csak letiltott. Aztán bunkó volt. És nem tudtam miért. Aztán Tomi felvilágosított mi a baja Alexnek. És magamat hibáztattam mindenért. Pedig a "barátnőim" nagyon sok mindenben közrejátszottak. És akkor kezdtem a vagdosást. Onnantól kezdve, ha nem bírtam a strapát, esténként vagdostam. És a legszomorúbb az volt, hogy a szüleim észre sem vették. Ahogy ezek így rám zúdultak, éreztem, hogy könny marja a szemem, majd egy legördül az arcomon.
-Bocsánat.-nyögtem ki Balázsnak, majd felszaladtam a fürdőbe.
Éreztem, hogy utánam kap, de én inkább csak rohantam felfelé, majd mikor bent voltam, magamrazártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot, hogy ha van pótkulcs akkor se tudja kinyitni az ajtót. Nem akartam vagdosni magam, mert már kinőttem abból, hogy magamat bántom. Csak szimplán nem akartam, hogy így lásson. Levetettem magam a földre és a hátam a zuhanykabin ajtajának támasztottam.
-Tami, engedj be!-kezdett dörömbölni az ajtón Dzsudzsi.
Nem válaszoltam, csak sírtam és sírtam. Egyszerűen, fájt a múlt. Ami még ez az Alexes dolog után történt. Amit senkinek sem mondtam, soha. Csak egy törtrészét. Azt is csak Zsaninak.
-Szerelmem, mi a baj? Engedj már be légyszives!-dörömbölt még mindig az ajtón Balázs.-Ha nem nyitod ki 2 percen belül, esküszöm berúgom!
Erre felkászálódtam a földről, belenéztem a tükörbe, hogy hogyan festek. Kisírt szemek, kócos haj. Csodálatos volt. Gyorsan leöblítettem az arcom és odavánszorogtam az ajtóhoz majd kinyitottam.
-Na végre!-lépett hozzám a barátom majd szorosan magához ölelt, amit viszonoztam és újra elkezdtem könnyezni.-Cicaaaa! Mi a baj? Elmondod?-kérdezte a fülembe suttogva.
-Ig-hen. Csa-hak ki-hics-hit le-he nyu-hug-szo-hok.-szipogtam.
Állhattunk még ott egy pár percet, aztán bementünk a szobába és leültünk az ágyra. Gyorsan felpillantottam az órára, nehogy elkéssen valamelyikőnk valahonnan. Szerencsére még csak 11 óra volt.
-Na szóval.-kezdtem.-Ugyebár az Alexes történetet tudod. Már elmondtam. Utána pedig volt egy "barátom" Olivér. 1 évvel idősebb volt nálam, de nyolcadikos míg én hatodikos voltam. Olyan perverz dolgokat kérdezett, hogy majdnem hánytam tőle, de elviseltem, mert azt szerettem. Egy hete jártunk, mikor felhívott hozzájuk és én naiv kislányként felmentem. Ledőltünk a TV elé és átölelte a vállam.-itt vettem a nagy levegőt-Aztán, tapizni kezdett. Kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Csak csinálta. Tudod te mit akart kihozni belőle?-néztem szomorúan a szemébe-Le akart velem feküdni! 13 éves voltam! Tudom, én hibáztam. Nem kellett volna tűrnöm. Semmit. És ha a múltamat emlegetik, mindig eszembe jut és nem tudom mikor jön el az idő, hogy nem érint ilyen rosszul.-bámultam a takarót.
-Ajj, Drágám annyira sajnálom...-húzott magához majd átölelt-Hogy hívják azt a nyomorékot? Pesti gyerek? Bosszút akarok állni rajta, hogy ilyen traumát okozott neked, ami egész életedre megmarad.
-Olivérnek hívják. De nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele. De köszönöm.-mosolyogtam rá szomorúan.
-Ne köszönj semmit. De most meg már végképp nem tartom jó ötletnek, hogy találkozz azzal az Alex gyerekkel. Nem szeretnélek elengedni.
Erre felkeltem az ágyból, a szekrényhez mentem és elővettem onnan egy kisebb neszeszert, amiben olyan dolgokat tartok amiket nem szeretek világgá kürtölni. Visszamentem az ágyhoz és kiborítottam a tartalmát. Egy gázspray, egy bicska, egy vipera (nehéz, vas védelmi eszköz) és egy sokkoló hevert az ágyon.
-Mostmár elhiszed, hogy tudok magamra vigyázni?-néztem csípőretett kézzel a barátomra.
-Ezek honnan vannak?-tátotta el a száját.
-Zsoltitól kaptam még az évek folyamán, hogy megtudjam magam védeni.
-Azt eddig is tudtam, hogy megtudod magad védeni.-állt talpra mellettem-Attól félek, hogy akkor is így fognak érinteni az emlékek, mint most.
-Jaaaaa... Nem hiszem. Lehet, hogy csak az volt a bajom, hogy éveken keresztül magamban tartottam. Most már a lelkemnek is jobb, hogy elmondtam valakinek.-mondtam őszintén.
-Hát, oké. De azért ezeket vidd magaddal!-nyújtotta nekem már a tasakban lévő cuccaim.
-Oksi. Mennyi az idő?
-Háromnegyed tizenkettő.-nézte meg a telefonját.
-Mit szeretnél ebédelni?-kérdeztem.
-Nem tudom.
-Palacsintát süssek? Hamar megvan. És azt teszel bele amit akarsz.
-Oké.-vágta rá.
Lementünk a konyhába, előszedtük a hozzávalókat és összekevertem a tésztát. Míg én kisütöttem a palacsintákat, Bazsi leszaladt a boltba nutellát venni, mert az nem volt otthon. Egy óra alatt készen is lett az "ebéd".
-Na végre.-ültem le a székre.
-Ügyes vagy drágám.-nyomott a fejemre egy puszit Balázs.
-Na együnk!-vettem a kezembe a nutellát.
Negyed kettőre végeztünk is, majd még elmentünk zuhanyozni és felöltöztünk. Volt még 45 percünk indulásig.
-Mit csináljunk a fennmaradt időben?-érdeklődtem a barátomtól.
-Nem tudom. Hallgassunk zenét?-mire bólogatni kezdtem.
Bekapcsoltuk a laptopot, bedugtuk a hangszórót és már csak a zene kiválasztása volt hátra.
-Na? Mi legyen?-néztem rá.
-Egyet te választasz, egyet én. Így jó?
-Persze. Akkor kezdjüüüük. Falling In Reverse-God, If You Are Above.
-Kapcsoloom.-ezzel beírta a youtube-ra és indult is a szám.
Mivel egyik kedvenc együttesem, nem bírtam megállni, hogy ne doboljak ritmusra a térdemen és énekeljem halkan a dalt. Mikor vége lett Dzsudzsi megszólalt.
-Azta...
-Mi az? Ilyen rémes a hangom?
-Ellenkezőleg. Rohadt jó hangod van!
-Köszi!-pirultam el egy picit.-És gitározni is tudok. Csak nincs gitárom.-nevettem.-Mondjuk, Zsoltitól tanultam és neki volt. Majd megkérdezem anyát, hogy megvan-e még és ha igen megkaphatom-e.
-De ha megvan, akkor nekem zenés délutánokat fogsz tartani! Gitározol és énekelsz.-erre csak röhögtem.
-Oké. Na kapcsolj zenééét.
-Máris.
Elindította a Wellhello-tól a Retúrjegy című számot. Az az egyik zene amit meghallgatok és nem rock vagy metál vagy punk.
-Ennek tudom a szövegét!-beszélek a zenébe.
-Akkor hajrá drága!-kacsintott rám.
- "...Ha nincs, aki szól, ki mondja meg
hogy miért nem a jó útra szólt a jegy
hova bújjunk el, ha túl ijesztő a világ
visszacsinálnám, amit nem lehet..."-énekeltem a refrént.
Még hallgattunk egy kicsit zenét, majd összeszedtük a kabátokat, Bazsi a sportfelszerelését is és indultunk. Sajnos kocsival hamar az arénánál voltunk ahol elköszöntünk, belenyomtam a kezébe az arcfestéket amit én hoztam a közösbe és én zenéthallgatva gyalog folytattam volna az utam. De épphogy elkezdett énekelni az énekes, a zene abbamaradt és a csengőhangom váltotta fel. Ismeretlen szám hívott megintcsak.
-Hallo?-szóltam bele.
-Jó napot kívánok, Füredi Tamarát keresem.-szólalt meg egy számomra elég ismerős hang.
-Én vagyok az, ki keresi?
-Ohh, szia hugi!-és ekkor leesett kié a hang. Még régebben megismertem egy srácot aki idősebb volt nálam. Annyira jóba lettünk, hogy "bátyámnak" fogadtam.
-Bátyuuus! Hogy vagy?-érdeklődtem.
-Köszi, jól. Hát te?
-Megvagyok. Rég hallottam a hangod és elöször nem tudtam, hogy ki vagy.-nevettem.
-Hát, pedig jó lenne ha tudnád, mert hivatalos vagy januárban, itt Pécsen az esküvőmre.-jelentette ki-Lapot is küldök, csak nem tudtam a címet. Ha Facebookon írok az meg olyan hétköznapi.
-Úristen, gratulálok! Mindenképpen ott leszek! És SMS-ben átdobom majd a címet, de ne haragudj, nekem mennem kell. Találkozóm van. Majd mindenbe beavatlak ígérem.
-Rendben hugi. Vigyázz magadra, várom a címet. Szia!
-Helloo!-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. És igen, már a talihelyen voltam. Reméltem, hogy Alex késik egy pár percet, de nem így lett. Ahogy beléptem a kávézóba, megpillantottam azt a barna szempárt amit sose tudnék elfelejteni. Alapíthatok családot, lehet férjem vagy akármi, de azokat a szemeket nem felejtem. De, hogy mennyire megváltozott! Alapból magasabb volt nálam, most meg lehet vagy 195 cm magas, én pedig csak 175 vagyok. Azért az a 20 centi eléggé meglátszik.
-Hát, szia Alex!-köszöntem neki, ahogy odaértem az asztalhoz.
-Szia Tami!-állt fel egy mosoly kíséretében, majd átölelt.
Erre nem igazán tudtam mit lépjek, így hát lazán én is megöleltem. Miután elengedett, letettem a táskám, a dzsekim, majd helyet foglaltam.
-Hogy vagy?-kérdezte Alex.
-Megvagyok köszi. Hát te? Olyan 7 éve semmit sem hallottam rólad mióta elköltöztünk ide Pestre.-válaszoltam.
-Megvagyok. És tudom. Volt mikor keresni akartalak, de nem volt hozzá merszem. Attól féltem, hogy bunkó leszel. Mondjuk meg is van rá az okod.
-De neked is, hogy velem az legyél.-szóltam közbe nem is tudom, hogy miért.
-Beszéljük meg.-jelentette ki.
-Mivan?
-Amit régen kellett volna.-nézett mélyen a szemembe.
-Te ezt komolyan gondolod? Tudod te, hogy mennyit sírtam miattad? Hogy mennyi vérem folyt el miattad, mert tudtam, hogy fáj neked amit tettünk és azt akartam, hogy nekem is fájjon annyira mint neked? 7 éve nem kerestél. És most, mikor boldog lennék a barátommal, feltűnsz. Miért? Miért pont most?-kezdtem "repedezni" belül.
-Nem tudom, hogy hogyan tehetném jóvá. Bár, tudom, hogy sehogyan sem. A könnyeidet nem pótolhatom. A hegeket sem gyógyíthatom be.-mondta őszinte szomorúsággal a szemében-És mindössze féltem, hogy mit tennél. Végre sikerült összeszednem magam, hogy keresselek. Hiányoztál az életemből. Volt mikor csak rád gondoltam. Nem tudom, hogy szerelemből vagy nem, de egyszerűen úgy érzem, hogy helyednek kell lennie az életemben.-fejezte be.
-És erre akkor nem jöttél rá? Tudod mi történt velem rögtön azután, hogy megutáltál? Hmm? 13 évesen majdnem megerőszakolt egy akkori "barátom".-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe- És most, hogy így visszagondolok csak azért jöttem össze vele, hogy megpróbáljalak elfelejteni. De nem sikerült. És az az Olivéres story és majdnem tragikus véget ért. Fogalmad sincs, hogy miken mentem én keresztül. Miattad.-fejeztem be már majdnem könnyezve.
De tartottam magam. Nem fogok összetörni. Ma nem. Az biztos.
-Én nagyon sajnálom. Ha ezt tudom, engedek neked bármit. Segítettem volna. Meghallgattalak volna. Tényleg. Csak akkor fájt, hogy azt tetted velem. Anya meg a nővérem Kriszti, kész burokban tartottak. Középsuliig nem engedtek nekem barátnőt. Te voltál az akinek azt mondtam, hogy kedvellek. És csak azért nem mondtam, hogy szeretlek, mert nem akartam neked akkora fájdalmat okozni, hogy szeretjük egymás és mégsem találkozhatnánk normálisan sulin kívűl.-ahogy ezt elmondta, egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
Engem akart védeni... Jesszus.. De akkor is, 7 év. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak.
-Kimehetnénk?-kérdeztem lehajtott fejjel.
-Menjünk.-állt fel, majd én is követtem a példáját.
Kivonultunk és végig a padlót bámultam.
-Komolyan mondtad amit bent elmagyaráztál? Csak azért csináltad? Még akkor is mikor tudtad, hogy önkárosító vagyok?! Miért nem mondtad akkor?-néztem és éreztem, hogy könny gyűlik a szemembe.
-Költöztetek. Nekem is jobban fájt volna. Ahogy neked is. Jesszus...-akadt el a szava, mikor rámnézett.-Gyere ide!-invitált közelebb magához, amit elfogadtam.
Nem tudom meddig sírhattam a vállán, de mikor megnéztem az időt, már negyed 6 volt.
-Merre mész?-húzódtam el tőle.
-Arra.-mutatott a Groupama felé.
-Akkor induljunk. Még oda kell érnem a focimeccsre és elötte ki kell mázolnom magam.
-Mivel? Így is gyönyörű vagy.-jelentette ki, mire egy pillanatra belémszorult a levegő.
Bakker, miért most? Miért nem rég? Miért csinálja ezt velem? És még ezer meg ezer ilyen "miért.." kérdés kavargott bennem.
-Öhhmm... Okké. És amugy hogy vagy? A kosarat folytattad? Hogyhogy Pesten vagy?
-Amugy jól vagyok. És igen, egyszer eljöhetnél megnézni egy meccsünket. És felköltöztem, mert ide jártam középsuliba most meg egyetemre. Gépészmérnöknek tanulok.-mesélte.-Hát te hogy vagy? És te folytattad valamelyik sportot amit még általánosban űztél? Minek tanulsz?
-Megvagyok köszi. Csak míg szakközépbe jártam. Így, hogy jogot tanulok nincs rá időm. És röpiztem. Meg volt kosárlasztim is csak kilyukadt.-röhögtem.
-Gratula!-nevetett ő is.
-Na, asszem nekem itt véget is ér az utam.-mutattam az arénára, aminek az ajtajában ott állt Balázs, míg meg nem látott minket. Akkor megindult felénk.-De várd meg, bemutatlak titeket egymásnak!-mosolyogtam.
-Szia Kicsim!-lépett mellém Dzsudzsi, majd egy hosszú csókkal köszöntött.
-Sziaaa! Ő itt Szeley Alex.-mutattam a haveromra.
-Hello, Dzsudzsák Balázs.-fogott kezet vele, miközben gyanúsan méregette.
-Szeley Alex.-kezdte ugyanúgy fürkészni a barátomat Alex.
-De, Drágám, neked nem a pályán kénr edzened?-kérdeztem Balázst.
-Edzettem eleget és gondoltam kijövök eléd.
-Köszi!-adtam egy puszit az arcára.
-Na én lépek.-kezdett a köszönésbe a volt szerelmem.-Szia Tami!-mire én mellé léptem és átöleltem.
-Vigyázz magadra, majd beszélünk valamikor! Szia!-intettem neki és elindultam be az arénába a barátom kezét fogva.
-Nem szimpi nekem a gyerek.-húzta el a száját Dzsudzsi.

-Majd megismered. Jófej.-léptünk be az ajtón és elindultam a lelátóhoz, elengedve Balázst a csapathoz.
-Sziasztok!-köszöntem a lányoknak.
-Hello!-válaszoltak kórusban.
-Tami gyere, kifestünk, befújjuk a hajad.-rántott el rögtön a nekem szánt széktől Zsani, majd jött utánunk Zita is. Szerencsére hamar készen lettünk és már vártuk a meccs kezdetét.
-RIA-RIA-HUNGÁRIA!-kezdte kántálni a közönség köztük mi is.

Zsani szemszög 2.

Sziasztok!
Mint a címet is látjátok, a barátnőm írt megint Zsani szemszögéből egy rövidebb bejegyzést. Pénteken jön a következő rész az én történetemből. Addig is jó olvasást ehhez, hagyjatok magatok után nyomot komiba!😃

Reggel nagyon hülyén keltem. Félig a földön vergődtem és a kedves egyetlen pasim csikizte a talpam. Igen. Ez egy szokásos reggel. Kedd reggel. Remek. Mehetek be az egyetemre. Nincs kedveeeeem. Egy kis hiszti után mint egy hernyó lekúsztam az ágyról majd holt kómásan a hatalmas göndör hajammal nagyon hülyén nézhettem ki. Úgyhogy egy fekete gatya és fehér póló kombó mellett berohantam a fürdőben. A hajammal elég sokat bajlódtam de megoldottam. Kiérve normálisnak tituláltam magam a tükörbe nézve. Lerohantam a lépcsőn hogy kaját csináljak de VALAKI megelőzött.
- Na és mit csinált a mesterszakács úr?
- Gofrit egy kis eperdzsemmel a hölgynek.
- Uuuuu imádlak - rohantam a kajához amit elkezdtem hatalmas barna szemeimmel bámulni.
- Héé! - kiáltott oda Ádi.
- Jajj ne szomorkodj! Te vagy a második. - mondtam hatalmas mosollyal az arcomon amire válaszul egy ráérős csókot kaptam.
 A kaja elfogyasztása után felkaptam egy magassarkú fekete fűzős csizmát és egy fekete bőrdzekit majd bepattantunk a kocsiba és indultunk is. Gyors puszit adtam Ádámnak majd beszaladtam a suliba.
*Suli után*
- VÉGRE ITTHON-kiáltottam el magam a küszöbön belépve és a táskámat ledobtam az ajtó mellé. Persze első utam a hűtő irányába rohantam. Kikaptam két gofrit ami reggelről megmaradt, megmelegítettem és már ettem is. Persze kaja után mentem a mosogató irányába mikor megállítottak. - Szivem!
- Miaz??
- Mosogatógép!
- Jaaaa tényleg. - mosolyogtam mint egy tökkelütött.
Később jött a borzalom. A leckeírás. Fogtam magam a laptopot letettem az asztalra előttem pedig a jegyzetfüzetem és már írtam is.
- Szivem te mit is tanulsz pontosan? - kérdezte a pasim akinek ezt már háromszázszor elmondtam.
- Gyerekpszichológia. De már mondtam máskor is. - mosolyogtam majd gyors puszit nyomtam a szájára. Mikor végeztem elmentem futni. Este futni. Értelmes vagyok. De futás közben valaki meg akart támadni. Az arcát nem láttam. De egy határozott rugással és mozdulatokkal kiszabadultam a szorításból és elrohantam. Megálva egy utcában bőgve hívtam fel Ádámot. Egy csörgés elég volt.
- Mi történt? - kérdezte hisz tudja hogy amúgy nem beszélek futás közben senkivel.
- Áhdáámm. Vahlaki megtámadott.
- MIVAN? HOL VAGY? - elmondtam a címet mire ő azt mondta minjárt ott lesz.
 Nem volt több fél percnél már láttam a kocsi fényszóróját. Ő meg engem látott ahogy egy kerítésnek dőlve bőgök. Azonnal hozzámrohant és faggatózás helyett csak erősen magához szorított.
 - Soha többé nem engedlek el - súgta a fülembe. Kicsit lenyugodtam. Hazaérve lezuhanyoztam és mentem aludni. Hajnali kettőkor ébresztettem fel Ádámot.
- Mi a baj szivem? - kérdezte kómásan.
- Tudod... Nem mondtam el mindent... - Mert mivan? - hangja aggódó volt.
- Tudod... 11 éves korom óta paranoiás vagyok... És 13 éves korom óta pánikrohammal küzdök...
- Édesem semmi baj. Együtt meg fogjuk oldani. - nézett mélyen a szemembe amitől megnyugodtam.
 - Köszönöm - mondtam könnyes szemmel a meghatódottságtól.
- Ne köszönd. Ez a dolgom.

Tizenharmadik rész

Sziasztook!
Itt is lenne a tizenharmadik rész. Most időben. Nem is húzom semmivel az időt, jó olvasást, ha tetszett, hagyjatok komiba magatok után nyomot! 😃

-Nemááár!-kezdtem el "hisztizni" majd kinyomtam az ébresztőt. 

Igen, hétfő van. Igen, suli. Igen, délután meló. És igen, csak este és reggel tudok Balázzsal valamennyi időt tölteni. De a tegnapi edzés elég jól ment nekik, remélem a meccsen is ezt a formát hozzák. Míg ők a labdával szórakoztak, mi lányok beszélgettünk. Volt téma Laci és Gabi szakítása, a csütörtöki összecsapás a Brazilokkal, hogy ki milyen festéket hoz majd. Most kb. mindenki úgy fog kinézni mint én a magyar-francia meccsen. De mivel Zsani nem volt ott mert, dolga volt ezért neki szólnom kell ma suli után.

-Jóreggelt kicsim!-nyomott egy puszit a fejem tetejére Bazsi.

-Neked is szerelmem!-néztem fel rá.-Sajnálom, hogy téged is felébreszt ez a szar. Neked nem kéne velem szenvedni.

-Semmi gond. Kitartok melletted és a bajban is segíteni fogok. Ezt meg amugy is simán elviselem.-mosolygott rám majd ajándékozott meg egy édes csókkal.

-Sajnálom, de nekem még le kell zuhanyoznom, fel kell öltöznöm, suliba kell eltöltenem egy szörnyű délelöttöt majd a melóba egy délutánt. Szóval kérlek szépen, ne nehezítsd meg a dolgomat.-néztem rá bociszemekkel.

-De este itt leszel velem igaz?-kérdezett.

-Ígérem. De tudsz majd jönni értem? Légysziiiiiiii!

-Ezt kérned sem kell.-kacsintott rám, mire én adtam a szájára egy gyors puszit és indultam a fürdőbe.

-Ó a pics*ba!-káromkodtam el magam mikor kiléptem a zuhany alól és észrevettem, hogy ruhát nem hoztam.

Így hát egy szál törölközőben indultam vissza a szobába ruháért és magamban imátkoztam, hogy Dzsudzsi aludjon vagy valami. Természetesen, nem volt szerencsém, így próbáltam úgy tenni mintha minden reggel törölközőben mászkálnék.

-Szerelmem, mennyi az idő?-szóltam oda Balázsnak miközben a szekrény felé tartottam.

De nem jött válasz. Épp egy pólót húztam ki a többi közül mikor meleg lehelletet éreztem a nyakamon.

-Fél hét van, cica. Mikor kell indulnod?-suttogta a fülembe Dzsudzsi.

-Háromnegyed óra múlva.-ezzel kirántottam az utolsó ruhadarabot is a szekrényből ami egy fekete szegecses hosszú, bélelt farmer volt.-De még be kell pakolnom, fel kell öltöznöm, reggeliznem kéne valamit, össze kell szednem a melós ruhát és asszem ennyi.-kerültem volna ki, de magához rántott és egy lágy csókot nyomott a számra.-Ne nehezítsd meg, hogy itt hagyjalak, kérlek.-vettem könyörgősre.

-Menj öltözz fel, szedd össze ami kell addig összeütök neked valami kaját. Meg felkapok én is ruhát és elviszlek suliba.-adott egy puszit a homlokomra majd sietősen elindult a szekrényéhez.

Én visszaslisszoltam a fürdőbe, magamra kaptam a ma hacukám, feltettem egy alap sminket, átfésültem a hajam és mentem is a szobába a többi cuccomért. Hamar nálam volt minden és mentem is lefelé már bakancsban, kabáttal a kezemben meg tatyóval a hátamon. Ledobtam a kezemben lévő dzsekit meg a táskát és indultam a konyhába.

-A reggeli tálalva.-mutatott Bazsi a rántottára az asztalon.

-Köszönöm! Maradsz míg megeszem?-kérdeztem.

-Tudod, hogy mindig veled lennék, de most fel kell szaladnom felöltözni, hogy el tudjalak vinni.-emlékeztetett.

-Hát, oki de siess!-adtam neki egy puszit majd ment is.

Leültem és nekiláttam az evésnek. Igaz, hogy Dzsudzsi nem tud sok mindent főzni de amit igen azt nagyon jól. Ez a rántotta is isteni lett, bár azt hiszem, hogy az ilyet nem is lehetne elrontani. Így hamar be is faltam, elöblítettem a tányért és kimentem a nappaliba. Éppen ekkor baktatott lefelé a lépcsőn a barátom.

-Kész is vagy?-kérdezte.

-Aham. Mennyi az idő?

-Öhhhmm.. Egy pillanat és mondom-kezdte kiszedni a mobilját a zsebéből-Hét óra. Elmenjünk most?

-Nekem mindegy.

-Akkor menjünk, nehogy elkéss.-lépett mellém majd magához húzott és egy ráérős csókot nyomott a számra.

-Egyre jobban nincs kedvem elmenni itthonról.-húztam el a számat.

-Gondolom. De melóba muszájj menned? Van elég pénz mindkettőnknek.-nézett rám.

-Igen, muszájj. Ketten vagyunk és nem érezném igazságosnak, hogy csak te fizetsz. Ugyanúgy beszállok én is mindenbe. De ettől függetlenül szeretlek és itt vagyok neked.-fúrtam a tekintetem az övébe.

-Rendben. És én is szeretlek.-mondta, majd megismételte az elöbbi cselekedetét.

Lassacskán elindultunk és sajnos hamar ott is voltunk az iskolánál. Elköszöntünk és indultam befelé.

*Órák után*

-Szóval, akkor nekem kell hozni a zöld haj spray-t?-kérdezte Zsani.

-Igen, mert Rita hozza a pirosat, Zita a fehéret és én pedig az arcfestéket hozom. És el ne felejtsd, hogy pólód is ehhez illő legyen!-magyaráztam a barátnőmnek kifelé menet.

-Ahhaa, okés. És honnan szedek majd spray-t?

-Múltkor is a Müllerben tudtam venni. Szerintem most is lesz.

-Oké. Köszi, de nekem most sietnem kéne, Ádival találkozok fél óra múlva mert, el akar valahová vinni.

-Te kis mázlista! Én meg még nyolcig dolgozom.

-Juujj.. Sajnálom. De sietek, majd dumálunk, sziaaa-ölelt meg majd elindult.

Hát, egyedül maradtam, így betettem a fülesem és nekivágtam az elöttem lévő útnak. Míg odaértem, 5 szám ment le szóval kb. 30 percet gyalogoltam. Besiettem a SPAR-ba, köszöntem mindenkinek majd elmentem átöltözni. 

*Műszak vége elött 10 perccel*

-Hé, Tami!-szólt nekem Móni a műszakvezetőm-Látom, kicsit fáradt vagy már. Csináld végig még ezt a sort, aztán csukd be a kasszát. 

-De még 10 perc hátra van.-válaszoltam.

-Hagyd csak. Látszik rajtad, hogy ki vagy fáradva. Meg amugy is neked tanulás is van még. Nyugodtan zárd majd be a kasszát és menj haza.-mosolygott rám.

-Örök hálám, Móni!

Szerencsére, csak 3 ember volt a sorban, ezért hamar végeztem. Gyorsan átöltöztem, dobtam egy SMS-t a szerelmemnek, hogy siessen értem és el akartam tenni a telefonom de felcsendült az AC/DC-Highway to Hell című száma ami a csengőhangom. Ismeretlen számot jelzett, de felvettem.

-Igen?-szóltam bele.

-Jó estét kívánok, Füredi Tamarát keresem.-mondta egy férfi hang.

-Én vagyok az, ki keres?

-Óh, szia Tami! Alex vagyok.-erre elképedtem.

Alex az első nagy szerelmem. Még általánosban volt. De én és a barátnőim elcsesztük azt, hogy összejöjjek vele. Nagyon. És én mindig szerettem volna kibékülni vele és megbeszélni a dolgokat. Írtam neki Facebookon, suliba is sokszor odamentem hozzá meg minden. De semmi. Csak nehogy ezzel jöjjön.

-Honnan tudod a számom?-mondtam kicsit vékonyabb hangon mint kéne.

-Tomi adta meg. Vele jóba vagyok általános óta és úgy tudom te is.

Igen, még ő az akivel megmaradt a barátságunk. Azóta DJ-skedik meg ilyenek, de nekem még haverom. De most megharagudtam rá.

-És mit szeretnél?-érdeklődtem.

-Beszélni veled. Tudnánk valamikor találkozni?

-Hát, délelött suliban vagyok és délutánonként dolgozom. Csütörtökön meccsen vagyok hivatalos, de valamikor persze megoldhatnánk. Jelölj be Facebookon és majd megírom, hogy nekem melyik nap lenne jó.

-Rendben. Akkor majd még beszélünk, addig is szia!

-Szia!-köszöntem el majd bontottam a vonalat. 

Lecsekkoltam az időt és gondoltam, hogy Balázs már itt van értem, így hát elindultam kifelé. De ezt nem hiszem el. 7 éve nem keresett. Nem szólt hozzám, nem válaszolt az írásaimra. Egyszerűen lesz@rta a fejem. És most, hopp és felbukkan. Ugyanakkor mint, Zsaninak Levi. Most komolyan, ezek összebeszéltek vagy mi? Ilyen gondolatokkal léptem ki a hideg téli estébe. Bazsi a kocsinak támaszkodva várt rám.

-Szia kicsim!-lépett hozzám, majd egy hosszú csókkal köszöntött.

-Szia szerelmem. Milyen napod volt?-ültem be a kicsit melegebb kocsiba.

-Hiányoztál. Amugy elment. Neked?-ezzel beindította a motort és már a parkolóban sem voltunk.

-A suli elég uncsi volt, de Zsanit tájékoztattam arról amiről kell. Aztán a meló nehéz és fárasztó. Fele időt pakoltam, a másik felét meg a pénztárnál töltöttem. Aztán felhívott valaki...

-Ki az a valaki?-vágott közbe Dzsudzsi.

-Az első nagy szerelmem, Alex. Hogy tudnánk-e valamikor találkozni. Én azt mondtam, hogy igen mert, már rohadtul nem érzek iránta semmit és még barátnak sem hiszem, hogy kellene. Nagyon megbántott régen.

-Mikor fogtok talizni?

-Nem tudom. Majd írok neki Facebook... BALÁZS VIGYÁZZ!-mutattam az útra ahol egy kocsi vagy 100-zal felénk tartott.

Minden olyan gyorsan történt. Balázs elrántotta a kormányt így kitértünk előle, az száguldott tovább mi pedig lementünk az útról és egy fa elött álltunk meg kb. 5 centivel. És majdnem szívrohamot kaptam. De komolyan. Amugy is gond van a vérnyomásommal. Gyorsan kipattantam az autóból a friss levegőre és lefeküdtem a fűbe gyorsan véve a levegőt.

-Tami, minden oké?-termett mellettem nagyon hamar a barátom.

-Alapból baj van a vérnyomásommal. Magas. Ilyen helyzetekben pedig rosszul vagyok. Le kell nyugodnom.-hadartam le.

-Ohh baszki! Ne hívjak orvost?-kezdte előszedni a telefonját de én megfogtam a kezét.

-Ne, nem kell. Húzz fel kérlek!-nyújtottam felé mind két kezem.-Köszönöm.-mondtam már kicsit nyugodtabban, már talpon állva, majd karjai közé bújtam.

Nem tudom, hogy meddig álltunk ott ölelkezve, de szerencsére a vérnyomásom visszaállt rendes ütembe.

-Köszönöm!-suttogtam a fülébe, majd szájára tapasztottam az enyémet.

Egy jóideig még állhattunk ott aztán kezdtem már nagyon fázni.

-Menjünk haza!-bontakoztam ki az öleléséből és a kocsi felé húztam.

Szerencsére 10 perc múlva már baleset nélkül otthon voltunk. Vacsira megettük a pizzát amit a SPAR-ból hoztam, utána elmentünk fürdeni. Én hamarabb készen lettem így megnéztem a Facebookom. 1 új üzenet, 1 ismerősnek jelölés és 3 értesítés. Az üzenetet Zsani küldte, hogy megvan a spray, ismerősnek Gálvölgyi Alex jelölt, amit vissza is igazoltam. Az értesítések meg csak csoportokból jöttek. Miután mindent megnéztem, feltettem töltőre a telefont és leültem az ágyra. Ekkor lépett be Balázs a szobába törölközövel a derekán.

-Ugye veszel fel boxert az alváshoz?-húztam fel az egyik szemöldököm.

-Muszájj?-kezdte a hülyülést.

-Igen, muszájj. Szeretnék aludni.-dőltem el az ágyon és magamra húztam a takarót. 

-Hát jó.-ezzel elindult a szekrényhez és fél percen belül a kezében egy alsógatyával tért vissza. És ott vette fel a nadrágot. Elöttem. Csak, hogy kínozzon. Közben végig engem figyelt. Ezért még kapni fog. Némán hátat fordítottam neki és lehunytam a szemeim. Pár másodperc múlva éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy és egy kar fonódik a derekam köré.

-Jó éjszakát szerelmem!-súgta a fülembe egy édes hang, mire véglegesen álomba merültem.

"Kis szösszenet"

Sziasztok!
A legjobb barátnőm szokott nekem segíteni, ha elakadok egy-egy részben. Mivel szeret írni de blogot nem tudna vezetni, arra jutottunk, hogy néha fog írni "egy kis szösszenetet" Zsani szemszögből mivel róla mintáztam. Remélem nem gond és tetszeni fog nektek az írásai! Most hoztam is az elsőt, jó olvasást, véleményt komiba! 😃

Ui.: A történet következő "hivatalos" része pénteken várható! 

*Zsani*

Reggel kellemesem ébredtem Ádám mellett. Ölelése nyugtató volt szuszogása pedig nyugodt. Ő még javában aludt így próbáltam lassan és óvatosan kimászni hogy elmenjek beülni egy nagy kád vízbe. Tervem megakadályozta az hogy mikor megmozdultam rámfeküdt. Úgy ahogy van. Teljes testével. Úgyhogy kénytelen voltam ellentámadni. Fogtam magam és elkezdtem mocorongni. Erre ő belepuszil a nyakamba és elengedett. A kényelmes fürdő ötletből csak egy gyors zuhany lett ami kifejezetten jól esett. Mire kiléptem a zuhanyzóból Ádám az ágyon ült és próbált észhez jutni a reggeli kómából. Én egy gyors csókot nyomtam a szájára majd gyorsan csekkoltam az üzeneteim. Egy olyan meglepő ember keresett hogy nem hittem el... Levi volt az. Levi akit általánosban imádtam. Akivel mindig mindent meg tudtam beszélni. Akit szerettem... Döbbent fejemet látván Ádi hozzámugrott és hátulról megölelve megkérdezte mi a baj. Mivel gyűlölök hazudni ezért mindent elmondtam neki.
- És mit akar ez a csávesz? - kérdezte.
-Azt mondta segítenem kell neki. Nem haragszol ha találkozok vele?
-Nem. Csak aztán ha rád mászik megölöm. - mondta hatalmas mosollyal az arcán.
 Válaszul csak egy gyors csókot nyomtam a szájára majd unalmunkban elmentünk kocogni mint majdnem minden reggel. Délután bekaptam valami gyors kaját és elkezdtem készülődni. Szerelmem elment edzeni én meg mentem Levihez. Hatalmas öleléssel fogadtam és rögtön a tárgyra. Az anyja... Ezt nem hiszem el.
- Komolyan? Fhuuu az anyád akkora egy ....
- Nyugi. Jövőre költözöm és sokkal jobb lesz.
- Rendben bízom benned. - Ekkor hirtelen valaki hátulról megölelt.
 Ádám. Vége az edzésnek. Gyorsan bemutattam őket egymásnak de Levi nem tudta megszokni a látványt. Később hulla fáradtan feküdtünk be egy jó meleg kád vízbe. Aztán már csak lementünk TV-zni. Majd Ádi karjaiban és tusfürdőjének illatának a mámorában tértem nyugovóra. Hajnalban már az ágyban voltam és néztem ahogy a világ legédesebb pasija az oldalamon fekszik és szuszog. Közben egy kérdésen rágódtam. Mivel érdemeltem ki ezt?