Tizennegyedik rész

Sziasztok!
Igen, igen tudom, hogy késtem. Megint. De ha tudtam volna, tegnap is felteszem a részt, csak az a bökkenő volt, hogy nem volt net. Se tegnap, se ma. Csak így estére jött vissza. De egy kérdéssel fordulnék hozzátok. Eddig nem tettem képeket a részekhez és gondoltam megkérdem tőletek, hogy maradjon-e így vagy tegyek a többi részhez képet? Mert még elég sok lesz. Na de tovább nem húzom a szót, jó olvasást! 😃

A meccs napja. Már annyira igzulok, hogy jól sikerüljön nekik! Ma suliba se megyek és melóba se. Meg van beszélve, hogy majd szombaton leszek délutános műszakban a SPAR-ban. 8-kor szólt az ébresztő. Igaz, hogy csak délután 6-kor kezdődik a meccs, de a fiúknak 3-kor ott kell már lennie edzésen. Én csak olyan 5-fél 6 körül leszek ott, mert megbeszéltem Alexxel, hogy ma tudunk találkozni. Remélem nem akar elrabolni vagy valami és rövid lesz. Nem messze a Groupamától találkozunk egy kávézóban. Azért kicsit kíváncsi vagyok mit akar, így 7 év elteltével.
-Cica, biztos találkozol ma azzal a gyerekkel ahelyett, hogy eljössz az edzésre?-ült le mellém a kanapéra Bazsi.
-Igen. És légyszi, légyszi ne haragudj. Majd valahogy kárpótollak valamivel vagy nem tudom.
-Hmmmmm... Van egy ötletem!-nézett rám.
-Este. De azt ígérd meg, hogy míg nem vagyok ott, nem töröd magad össze!-fúrtam a tekintetem az övébe.
-Megteszek minden tőlem telhetőt.
Na ez nem annyira bíztató. Tudom, hogy mindegyik sportban van veszély arra, hogy összetöri magát, de én akkor is nagyon féltem Balázst.
-Oké.-sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem.
-Te pedig azt ígérd meg, hogy nem engeded Alexnek, hogy rádmásszon de ha megteszi, akkor tökön rúgod.
-Ezt viszont én megígérem. Haragudtam rá nagyon. Még most is valamennyire. Annyit sírtam miatta meg szenvedtem, hogy el sem tudja képzelni. Pedig csak 13 éves voltam.
És ahogy ezeket elmondtam előtörtek az emlékek. Mikor Tomi egy kosár edzés után elmondta neki, hogy szeretem. És megvárt. Meg mikor megölelt. A Facebookos beszélgetések. Hogy egyszer csak letiltott. Aztán bunkó volt. És nem tudtam miért. Aztán Tomi felvilágosított mi a baja Alexnek. És magamat hibáztattam mindenért. Pedig a "barátnőim" nagyon sok mindenben közrejátszottak. És akkor kezdtem a vagdosást. Onnantól kezdve, ha nem bírtam a strapát, esténként vagdostam. És a legszomorúbb az volt, hogy a szüleim észre sem vették. Ahogy ezek így rám zúdultak, éreztem, hogy könny marja a szemem, majd egy legördül az arcomon.
-Bocsánat.-nyögtem ki Balázsnak, majd felszaladtam a fürdőbe.
Éreztem, hogy utánam kap, de én inkább csak rohantam felfelé, majd mikor bent voltam, magamrazártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot, hogy ha van pótkulcs akkor se tudja kinyitni az ajtót. Nem akartam vagdosni magam, mert már kinőttem abból, hogy magamat bántom. Csak szimplán nem akartam, hogy így lásson. Levetettem magam a földre és a hátam a zuhanykabin ajtajának támasztottam.
-Tami, engedj be!-kezdett dörömbölni az ajtón Dzsudzsi.
Nem válaszoltam, csak sírtam és sírtam. Egyszerűen, fájt a múlt. Ami még ez az Alexes dolog után történt. Amit senkinek sem mondtam, soha. Csak egy törtrészét. Azt is csak Zsaninak.
-Szerelmem, mi a baj? Engedj már be légyszives!-dörömbölt még mindig az ajtón Balázs.-Ha nem nyitod ki 2 percen belül, esküszöm berúgom!
Erre felkászálódtam a földről, belenéztem a tükörbe, hogy hogyan festek. Kisírt szemek, kócos haj. Csodálatos volt. Gyorsan leöblítettem az arcom és odavánszorogtam az ajtóhoz majd kinyitottam.
-Na végre!-lépett hozzám a barátom majd szorosan magához ölelt, amit viszonoztam és újra elkezdtem könnyezni.-Cicaaaa! Mi a baj? Elmondod?-kérdezte a fülembe suttogva.
-Ig-hen. Csa-hak ki-hics-hit le-he nyu-hug-szo-hok.-szipogtam.
Állhattunk még ott egy pár percet, aztán bementünk a szobába és leültünk az ágyra. Gyorsan felpillantottam az órára, nehogy elkéssen valamelyikőnk valahonnan. Szerencsére még csak 11 óra volt.
-Na szóval.-kezdtem.-Ugyebár az Alexes történetet tudod. Már elmondtam. Utána pedig volt egy "barátom" Olivér. 1 évvel idősebb volt nálam, de nyolcadikos míg én hatodikos voltam. Olyan perverz dolgokat kérdezett, hogy majdnem hánytam tőle, de elviseltem, mert azt szerettem. Egy hete jártunk, mikor felhívott hozzájuk és én naiv kislányként felmentem. Ledőltünk a TV elé és átölelte a vállam.-itt vettem a nagy levegőt-Aztán, tapizni kezdett. Kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Csak csinálta. Tudod te mit akart kihozni belőle?-néztem szomorúan a szemébe-Le akart velem feküdni! 13 éves voltam! Tudom, én hibáztam. Nem kellett volna tűrnöm. Semmit. És ha a múltamat emlegetik, mindig eszembe jut és nem tudom mikor jön el az idő, hogy nem érint ilyen rosszul.-bámultam a takarót.
-Ajj, Drágám annyira sajnálom...-húzott magához majd átölelt-Hogy hívják azt a nyomorékot? Pesti gyerek? Bosszút akarok állni rajta, hogy ilyen traumát okozott neked, ami egész életedre megmarad.
-Olivérnek hívják. De nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele. De köszönöm.-mosolyogtam rá szomorúan.
-Ne köszönj semmit. De most meg már végképp nem tartom jó ötletnek, hogy találkozz azzal az Alex gyerekkel. Nem szeretnélek elengedni.
Erre felkeltem az ágyból, a szekrényhez mentem és elővettem onnan egy kisebb neszeszert, amiben olyan dolgokat tartok amiket nem szeretek világgá kürtölni. Visszamentem az ágyhoz és kiborítottam a tartalmát. Egy gázspray, egy bicska, egy vipera (nehéz, vas védelmi eszköz) és egy sokkoló hevert az ágyon.
-Mostmár elhiszed, hogy tudok magamra vigyázni?-néztem csípőretett kézzel a barátomra.
-Ezek honnan vannak?-tátotta el a száját.
-Zsoltitól kaptam még az évek folyamán, hogy megtudjam magam védeni.
-Azt eddig is tudtam, hogy megtudod magad védeni.-állt talpra mellettem-Attól félek, hogy akkor is így fognak érinteni az emlékek, mint most.
-Jaaaaa... Nem hiszem. Lehet, hogy csak az volt a bajom, hogy éveken keresztül magamban tartottam. Most már a lelkemnek is jobb, hogy elmondtam valakinek.-mondtam őszintén.
-Hát, oké. De azért ezeket vidd magaddal!-nyújtotta nekem már a tasakban lévő cuccaim.
-Oksi. Mennyi az idő?
-Háromnegyed tizenkettő.-nézte meg a telefonját.
-Mit szeretnél ebédelni?-kérdeztem.
-Nem tudom.
-Palacsintát süssek? Hamar megvan. És azt teszel bele amit akarsz.
-Oké.-vágta rá.
Lementünk a konyhába, előszedtük a hozzávalókat és összekevertem a tésztát. Míg én kisütöttem a palacsintákat, Bazsi leszaladt a boltba nutellát venni, mert az nem volt otthon. Egy óra alatt készen is lett az "ebéd".
-Na végre.-ültem le a székre.
-Ügyes vagy drágám.-nyomott a fejemre egy puszit Balázs.
-Na együnk!-vettem a kezembe a nutellát.
Negyed kettőre végeztünk is, majd még elmentünk zuhanyozni és felöltöztünk. Volt még 45 percünk indulásig.
-Mit csináljunk a fennmaradt időben?-érdeklődtem a barátomtól.
-Nem tudom. Hallgassunk zenét?-mire bólogatni kezdtem.
Bekapcsoltuk a laptopot, bedugtuk a hangszórót és már csak a zene kiválasztása volt hátra.
-Na? Mi legyen?-néztem rá.
-Egyet te választasz, egyet én. Így jó?
-Persze. Akkor kezdjüüüük. Falling In Reverse-God, If You Are Above.
-Kapcsoloom.-ezzel beírta a youtube-ra és indult is a szám.
Mivel egyik kedvenc együttesem, nem bírtam megállni, hogy ne doboljak ritmusra a térdemen és énekeljem halkan a dalt. Mikor vége lett Dzsudzsi megszólalt.
-Azta...
-Mi az? Ilyen rémes a hangom?
-Ellenkezőleg. Rohadt jó hangod van!
-Köszi!-pirultam el egy picit.-És gitározni is tudok. Csak nincs gitárom.-nevettem.-Mondjuk, Zsoltitól tanultam és neki volt. Majd megkérdezem anyát, hogy megvan-e még és ha igen megkaphatom-e.
-De ha megvan, akkor nekem zenés délutánokat fogsz tartani! Gitározol és énekelsz.-erre csak röhögtem.
-Oké. Na kapcsolj zenééét.
-Máris.
Elindította a Wellhello-tól a Retúrjegy című számot. Az az egyik zene amit meghallgatok és nem rock vagy metál vagy punk.
-Ennek tudom a szövegét!-beszélek a zenébe.
-Akkor hajrá drága!-kacsintott rám.
- "...Ha nincs, aki szól, ki mondja meg
hogy miért nem a jó útra szólt a jegy
hova bújjunk el, ha túl ijesztő a világ
visszacsinálnám, amit nem lehet..."-énekeltem a refrént.
Még hallgattunk egy kicsit zenét, majd összeszedtük a kabátokat, Bazsi a sportfelszerelését is és indultunk. Sajnos kocsival hamar az arénánál voltunk ahol elköszöntünk, belenyomtam a kezébe az arcfestéket amit én hoztam a közösbe és én zenéthallgatva gyalog folytattam volna az utam. De épphogy elkezdett énekelni az énekes, a zene abbamaradt és a csengőhangom váltotta fel. Ismeretlen szám hívott megintcsak.
-Hallo?-szóltam bele.
-Jó napot kívánok, Füredi Tamarát keresem.-szólalt meg egy számomra elég ismerős hang.
-Én vagyok az, ki keresi?
-Ohh, szia hugi!-és ekkor leesett kié a hang. Még régebben megismertem egy srácot aki idősebb volt nálam. Annyira jóba lettünk, hogy "bátyámnak" fogadtam.
-Bátyuuus! Hogy vagy?-érdeklődtem.
-Köszi, jól. Hát te?
-Megvagyok. Rég hallottam a hangod és elöször nem tudtam, hogy ki vagy.-nevettem.
-Hát, pedig jó lenne ha tudnád, mert hivatalos vagy januárban, itt Pécsen az esküvőmre.-jelentette ki-Lapot is küldök, csak nem tudtam a címet. Ha Facebookon írok az meg olyan hétköznapi.
-Úristen, gratulálok! Mindenképpen ott leszek! És SMS-ben átdobom majd a címet, de ne haragudj, nekem mennem kell. Találkozóm van. Majd mindenbe beavatlak ígérem.
-Rendben hugi. Vigyázz magadra, várom a címet. Szia!
-Helloo!-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. És igen, már a talihelyen voltam. Reméltem, hogy Alex késik egy pár percet, de nem így lett. Ahogy beléptem a kávézóba, megpillantottam azt a barna szempárt amit sose tudnék elfelejteni. Alapíthatok családot, lehet férjem vagy akármi, de azokat a szemeket nem felejtem. De, hogy mennyire megváltozott! Alapból magasabb volt nálam, most meg lehet vagy 195 cm magas, én pedig csak 175 vagyok. Azért az a 20 centi eléggé meglátszik.
-Hát, szia Alex!-köszöntem neki, ahogy odaértem az asztalhoz.
-Szia Tami!-állt fel egy mosoly kíséretében, majd átölelt.
Erre nem igazán tudtam mit lépjek, így hát lazán én is megöleltem. Miután elengedett, letettem a táskám, a dzsekim, majd helyet foglaltam.
-Hogy vagy?-kérdezte Alex.
-Megvagyok köszi. Hát te? Olyan 7 éve semmit sem hallottam rólad mióta elköltöztünk ide Pestre.-válaszoltam.
-Megvagyok. És tudom. Volt mikor keresni akartalak, de nem volt hozzá merszem. Attól féltem, hogy bunkó leszel. Mondjuk meg is van rá az okod.
-De neked is, hogy velem az legyél.-szóltam közbe nem is tudom, hogy miért.
-Beszéljük meg.-jelentette ki.
-Mivan?
-Amit régen kellett volna.-nézett mélyen a szemembe.
-Te ezt komolyan gondolod? Tudod te, hogy mennyit sírtam miattad? Hogy mennyi vérem folyt el miattad, mert tudtam, hogy fáj neked amit tettünk és azt akartam, hogy nekem is fájjon annyira mint neked? 7 éve nem kerestél. És most, mikor boldog lennék a barátommal, feltűnsz. Miért? Miért pont most?-kezdtem "repedezni" belül.
-Nem tudom, hogy hogyan tehetném jóvá. Bár, tudom, hogy sehogyan sem. A könnyeidet nem pótolhatom. A hegeket sem gyógyíthatom be.-mondta őszinte szomorúsággal a szemében-És mindössze féltem, hogy mit tennél. Végre sikerült összeszednem magam, hogy keresselek. Hiányoztál az életemből. Volt mikor csak rád gondoltam. Nem tudom, hogy szerelemből vagy nem, de egyszerűen úgy érzem, hogy helyednek kell lennie az életemben.-fejezte be.
-És erre akkor nem jöttél rá? Tudod mi történt velem rögtön azután, hogy megutáltál? Hmm? 13 évesen majdnem megerőszakolt egy akkori "barátom".-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe- És most, hogy így visszagondolok csak azért jöttem össze vele, hogy megpróbáljalak elfelejteni. De nem sikerült. És az az Olivéres story és majdnem tragikus véget ért. Fogalmad sincs, hogy miken mentem én keresztül. Miattad.-fejeztem be már majdnem könnyezve.
De tartottam magam. Nem fogok összetörni. Ma nem. Az biztos.
-Én nagyon sajnálom. Ha ezt tudom, engedek neked bármit. Segítettem volna. Meghallgattalak volna. Tényleg. Csak akkor fájt, hogy azt tetted velem. Anya meg a nővérem Kriszti, kész burokban tartottak. Középsuliig nem engedtek nekem barátnőt. Te voltál az akinek azt mondtam, hogy kedvellek. És csak azért nem mondtam, hogy szeretlek, mert nem akartam neked akkora fájdalmat okozni, hogy szeretjük egymás és mégsem találkozhatnánk normálisan sulin kívűl.-ahogy ezt elmondta, egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
Engem akart védeni... Jesszus.. De akkor is, 7 év. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak.
-Kimehetnénk?-kérdeztem lehajtott fejjel.
-Menjünk.-állt fel, majd én is követtem a példáját.
Kivonultunk és végig a padlót bámultam.
-Komolyan mondtad amit bent elmagyaráztál? Csak azért csináltad? Még akkor is mikor tudtad, hogy önkárosító vagyok?! Miért nem mondtad akkor?-néztem és éreztem, hogy könny gyűlik a szemembe.
-Költöztetek. Nekem is jobban fájt volna. Ahogy neked is. Jesszus...-akadt el a szava, mikor rámnézett.-Gyere ide!-invitált közelebb magához, amit elfogadtam.
Nem tudom meddig sírhattam a vállán, de mikor megnéztem az időt, már negyed 6 volt.
-Merre mész?-húzódtam el tőle.
-Arra.-mutatott a Groupama felé.
-Akkor induljunk. Még oda kell érnem a focimeccsre és elötte ki kell mázolnom magam.
-Mivel? Így is gyönyörű vagy.-jelentette ki, mire egy pillanatra belémszorult a levegő.
Bakker, miért most? Miért nem rég? Miért csinálja ezt velem? És még ezer meg ezer ilyen "miért.." kérdés kavargott bennem.
-Öhhmm... Okké. És amugy hogy vagy? A kosarat folytattad? Hogyhogy Pesten vagy?
-Amugy jól vagyok. És igen, egyszer eljöhetnél megnézni egy meccsünket. És felköltöztem, mert ide jártam középsuliba most meg egyetemre. Gépészmérnöknek tanulok.-mesélte.-Hát te hogy vagy? És te folytattad valamelyik sportot amit még általánosban űztél? Minek tanulsz?
-Megvagyok köszi. Csak míg szakközépbe jártam. Így, hogy jogot tanulok nincs rá időm. És röpiztem. Meg volt kosárlasztim is csak kilyukadt.-röhögtem.
-Gratula!-nevetett ő is.
-Na, asszem nekem itt véget is ér az utam.-mutattam az arénára, aminek az ajtajában ott állt Balázs, míg meg nem látott minket. Akkor megindult felénk.-De várd meg, bemutatlak titeket egymásnak!-mosolyogtam.
-Szia Kicsim!-lépett mellém Dzsudzsi, majd egy hosszú csókkal köszöntött.
-Sziaaa! Ő itt Szeley Alex.-mutattam a haveromra.
-Hello, Dzsudzsák Balázs.-fogott kezet vele, miközben gyanúsan méregette.
-Szeley Alex.-kezdte ugyanúgy fürkészni a barátomat Alex.
-De, Drágám, neked nem a pályán kénr edzened?-kérdeztem Balázst.
-Edzettem eleget és gondoltam kijövök eléd.
-Köszi!-adtam egy puszit az arcára.
-Na én lépek.-kezdett a köszönésbe a volt szerelmem.-Szia Tami!-mire én mellé léptem és átöleltem.
-Vigyázz magadra, majd beszélünk valamikor! Szia!-intettem neki és elindultam be az arénába a barátom kezét fogva.
-Nem szimpi nekem a gyerek.-húzta el a száját Dzsudzsi.

-Majd megismered. Jófej.-léptünk be az ajtón és elindultam a lelátóhoz, elengedve Balázst a csapathoz.
-Sziasztok!-köszöntem a lányoknak.
-Hello!-válaszoltak kórusban.
-Tami gyere, kifestünk, befújjuk a hajad.-rántott el rögtön a nekem szánt széktől Zsani, majd jött utánunk Zita is. Szerencsére hamar készen lettünk és már vártuk a meccs kezdetét.
-RIA-RIA-HUNGÁRIA!-kezdte kántálni a közönség köztük mi is.