Zsani szemszög 2.

Sziasztok!
Mint a címet is látjátok, a barátnőm írt megint Zsani szemszögéből egy rövidebb bejegyzést. Pénteken jön a következő rész az én történetemből. Addig is jó olvasást ehhez, hagyjatok magatok után nyomot komiba!😃

Reggel nagyon hülyén keltem. Félig a földön vergődtem és a kedves egyetlen pasim csikizte a talpam. Igen. Ez egy szokásos reggel. Kedd reggel. Remek. Mehetek be az egyetemre. Nincs kedveeeeem. Egy kis hiszti után mint egy hernyó lekúsztam az ágyról majd holt kómásan a hatalmas göndör hajammal nagyon hülyén nézhettem ki. Úgyhogy egy fekete gatya és fehér póló kombó mellett berohantam a fürdőben. A hajammal elég sokat bajlódtam de megoldottam. Kiérve normálisnak tituláltam magam a tükörbe nézve. Lerohantam a lépcsőn hogy kaját csináljak de VALAKI megelőzött.
- Na és mit csinált a mesterszakács úr?
- Gofrit egy kis eperdzsemmel a hölgynek.
- Uuuuu imádlak - rohantam a kajához amit elkezdtem hatalmas barna szemeimmel bámulni.
- Héé! - kiáltott oda Ádi.
- Jajj ne szomorkodj! Te vagy a második. - mondtam hatalmas mosollyal az arcomon amire válaszul egy ráérős csókot kaptam.
 A kaja elfogyasztása után felkaptam egy magassarkú fekete fűzős csizmát és egy fekete bőrdzekit majd bepattantunk a kocsiba és indultunk is. Gyors puszit adtam Ádámnak majd beszaladtam a suliba.
*Suli után*
- VÉGRE ITTHON-kiáltottam el magam a küszöbön belépve és a táskámat ledobtam az ajtó mellé. Persze első utam a hűtő irányába rohantam. Kikaptam két gofrit ami reggelről megmaradt, megmelegítettem és már ettem is. Persze kaja után mentem a mosogató irányába mikor megállítottak. - Szivem!
- Miaz??
- Mosogatógép!
- Jaaaa tényleg. - mosolyogtam mint egy tökkelütött.
Később jött a borzalom. A leckeírás. Fogtam magam a laptopot letettem az asztalra előttem pedig a jegyzetfüzetem és már írtam is.
- Szivem te mit is tanulsz pontosan? - kérdezte a pasim akinek ezt már háromszázszor elmondtam.
- Gyerekpszichológia. De már mondtam máskor is. - mosolyogtam majd gyors puszit nyomtam a szájára. Mikor végeztem elmentem futni. Este futni. Értelmes vagyok. De futás közben valaki meg akart támadni. Az arcát nem láttam. De egy határozott rugással és mozdulatokkal kiszabadultam a szorításból és elrohantam. Megálva egy utcában bőgve hívtam fel Ádámot. Egy csörgés elég volt.
- Mi történt? - kérdezte hisz tudja hogy amúgy nem beszélek futás közben senkivel.
- Áhdáámm. Vahlaki megtámadott.
- MIVAN? HOL VAGY? - elmondtam a címet mire ő azt mondta minjárt ott lesz.
 Nem volt több fél percnél már láttam a kocsi fényszóróját. Ő meg engem látott ahogy egy kerítésnek dőlve bőgök. Azonnal hozzámrohant és faggatózás helyett csak erősen magához szorított.
 - Soha többé nem engedlek el - súgta a fülembe. Kicsit lenyugodtam. Hazaérve lezuhanyoztam és mentem aludni. Hajnali kettőkor ébresztettem fel Ádámot.
- Mi a baj szivem? - kérdezte kómásan.
- Tudod... Nem mondtam el mindent... - Mert mivan? - hangja aggódó volt.
- Tudod... 11 éves korom óta paranoiás vagyok... És 13 éves korom óta pánikrohammal küzdök...
- Édesem semmi baj. Együtt meg fogjuk oldani. - nézett mélyen a szemembe amitől megnyugodtam.
 - Köszönöm - mondtam könnyes szemmel a meghatódottságtól.
- Ne köszönd. Ez a dolgom.